Nézem az új pápát. Az amerikait. A chicagoit. Nézem, ahogy a könnyeivel küszködik. Bámulom és bevallom nekem könny szökik a szemembe. 2025 évvel Krisztus után, még mindig lázban tartja a világot, hogy ki lesz a vikárius. Az arc mögött a lelkét firtatom; milyen ember? Mi lakik mélyen a szívében, milyen kincseket őriz? Olvasom a hozzászólásokat, még a reformátusoknak is szimpatikus! XIV. Leó. Gyorson ráguglizok a 13-ra. Az első modern pápára. Arra az emberre, aki a legnagyobb ellenszélben igyekezett bizonyítani, az Isten itt lakik bennünk...

Hallgatom az első mondatokat, ahogy dicséri Ferencet, ahogy még árnyalatok nélkül, de már programot hirdet. Békét kér, remél, hangoztat.

Azt hiszem ebben a bolond világban, ahol szomszéd szomszédot öl, keresztény bombáz szégyenszemre keresztényt, amikor tombol a nacionalizmus, a sovinizmus, amikor kicsinyes érdekek mellett percemberek törnek lándzsát, amikor elhitetjük a gyerekkel, hogy a génekbe írt törvények felett is urak lehetnek, amikor a mi urunk a pénz és Mammon oltárára pucéran fekhetnek, akkor baj van... Amikor semmi sem számít, csak az én, az ego, a hatalom és az uralom, akkor nagy a baj. Ha azt akarják elhitetni, hogy nincs holnap, jövő, remény csak a torkukig felömlő semmi kis élvezet létezik, na akkor kellene megállítani ezt bolond körhintát!

Kell valaki, aki szelíden indít, de ha kell hangja mély és kemény, kell, akire érdemes odafigyelni!

Hisz érzitek, hogy ez a világ a vesztébe, a pusztulásba vezető vonatra váltott jegyet! Hisz látjátok, hogy az igazságtalanság égbe kiált?

Vagy nem? Mondjátok, hit nélkül is lehet élni?

Aztán érzem, hogy túl sokat várok. Nem a pápától lesz jobb a világom, nem csak az ő személye számít! A mi világunk attól lesz jobb, ha mi; te, ő, én jobbá tesszük. Talán mindegy is, ha imával, vagy ne adj Isten de ima nélkül, de nagybetűs, segítőkész, örömben gondolkodó, kegyelemszerző Ember maradsz, mindig, minden körülményben.