A színészek soha nem nevetnek? Néha furcsállom, hogy miközben a nézők a térdüket csapkodják, a színészkollégák a nézőtéren rezzenéstelen arccal, vagy legfeljebb kritikus részvéttel nézik a színpadot. A legtöbb nézőnek a színház csoda, nekem biztos, én akkor is nevetek és élvezem, ha rossz, mert a színház nekem olyan, mint a szex és a pizza, ha rossz is lenyomom… Na jó, Éry-Kovács Zsanna arcán láttam laikusként is értelmezhető érzelmeket, de talán csak azért, mert egy szép nő arcának minden rezdülését érzékelem…

A Malacbefőttről a 2004-es esztendő jut eszembe. Még harmincon innen, a televízió élén Márföldi Pistával, harmadik esztendőm a Művházban; hit, remény, szeretet… nehéz év, de annál szebb. Akkor fényképzetük a céges autót, a brüsszeli Atomium előtt. Hihetetlen érzés, talán csak Armstrong tudna hasonlóról beszámolni, a Holdjárás után. Az országot betolták az unióba és ebben az évben ismertem meg a Makrancost, lettem pünkösdi kiskirály. Szóval malacbefőtt…

Most 2010-ben, a Malacbefőtt, egy egészen más univerzum. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata hozta Nyíregyházára.  A magyar tagozat! (2004-ben a kecskemétiek, többek között, Balogh Erikával és Magyar Attilával). Szóval  most partiumi előadás, annak minden felemelő érzésével.

Március 12-én eszembe jut, hogy a közelgő nemzeti ünnep alkalmából, nem lehet szebbet kérni, mint „erdélyi” vendégjátékot. A szatmáriak jöttek, ugyan nehezen csikorogva, megilletődve kezdtek, de a darab végére beírták magukat a nyíregyházi nézőközönség szívébe. Csikorogó gőzösből a fináléra mágneses vasutat varázsoltak.

A klasszikus vígjáték hagyományokra épülő darab, élt, megelevenedett és a szleng ellenére is megmelengette a magára ismerő társadalmat. Tasnádi korai darabja ez, amolyan szelíden karcos odamondogatás, törvénynek, szerelemnek, maga-magunknak. Mindezt börleszkszerűen, néha harsány, bombasztikus és ha kell talmi humorral megoldva. A történet nagyon magyar, vagy talán nagyon kelet-európai, érdemes megnézni.

Számomra most mégis az előadást követő interjúk jelentettek sokat. Amikor megtudtam, milyen körülmények között csináltak színházat a múlt rendszerben és a 90-es évek elején.,"odaát". Megtudtam, mit jelent ápolni ott a nyelvet, ahol a rendszer ki akarja harapni a szádból. Mit jelent idegennek lenni, határon innen és túl; mit jelent az, ha sehol sem vagy igazán otthon. Mit jelent, hogy magyarul álmodsz, de ez az álom valahogy senkiével sem kompatibilis.

Milyen fura, hogy ma az én Endrém is, határon túli lenne. Ady Endre a határon túli magyarság nagy költője??? Horribile dictu…

Aztán eszembe jut, hogy 80-akármennyiben a csengersimai határon elvették tőlem a román vámosok, az István, a királyt. Apám mérges volt, én csalódott és nem értettem, miért kell elvenni a kedvenc kazettámat. Szerencsére hazafelé, visszaadták… Eszembe jut, hogy miként ünnepelték Mihai Viteazul-t a magukat dáknak csúfoló mócok… Eszembe jut vérem eredete: Máramarossziget, Erdőd, Zilah, Kolozsvár…

Unió Tündérkerttel! Egy estére Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban, bizonyosan megtörtént.

ui: a színház két kiváló művésze stílusosan Malacsülttel vendégelte meg a szatmáriakat. Horváth László Attila, faszén fölött mennyei jószágot forgatott; a bőre olyan volt, hogy abba bele kell őrülni! A hozzá felszolgált párolt káposzta íze pedig még mindig itt van a számban, ezt Pusinak köszönhettük! Aki ételt, italt adott...