Az embernek kétségbeesetten kell törekednie arra, hogy igazolja önmaga létét, mint egy alapvető értéket az univerzumban; ki kell emelkednie, hőssé kell válnia, a lehető legnagyobb mértékben hozzá kell járulnia az élethez, meg kell mutatnia, hogy ő fontosabb, mint bármi vagy bárki más.”
Ernest Becker
Ismét ezer dolog kavarog bennem. Az a néhány nap Brüsszelben június elején. A város az esőben. Ahogy lélegzetvisszafojtva a Kunstberg felől sétáltam, vízszintes szitálásban a szédítő Grand Place felé. Fejemben már néhány üveg jófajta Hoegaarden és Leffe után. A víz csillogott a köveken. És a burkolat között gondosan elhelyezett apró csillagok, led-fények olyan hangulatot árasztottak, mintha éppen temetés lenne a mennyországban. Jesszus, ez aztán a pesszimista impresszió. Szóval sétáltam és azt éreztem, mindegy milyen az idő, mindegy, hogy nincs nyár, nekem akkor és ott ezüst volt az eső...
Brüsszel egy unalmas város.
Apám azt mondja megvénültem, szottyos a lelkem és öreg vagyok... Így kezdődik minden hülye én-regény. Alanyi költészet, gyomorforgatás, unalomidézés. Na de ne legyünk ennyire kritikusak. 31 éves vagyok. Nőtlen. Nem önhibáján kívül, de nőtlen. Apám unokát, unokákat kíván. Szeretné látni, hogy van feleségem, aki rajong és akiért rajongok. Azt mondja, esténként akkor nem őket hívogatnám az egyébként ingyenes céges mobilon, hanem gyereket gyártanék, etetnék, sétáltatnék (jajj de Belga érzésvilág tört rám) és legfeljebb (ne adj isten) az édes egyetlen nejemmel civakodnék. Szóval lekötném magam, lebéklyóznám, megállapodnék, meg minden ilyen konvencionális ócskaság, ami porszaga ellenére olyan sokat jelent vidéken. (Bevallom őszintén nekem is sokat jelent, azonban távolsága és elképzelhetetlensége végett most fanyalognom illik.) Ehelyett anyámmal pletykálok és néha odamondogatunk jóatyámnak, aki ismét csak a tv-t nézi, (édesanya szerint), ahelyett, hogy 59 évesen végre megváltaná ezt az istenadta világot. Anya nemrég is felhívott, azt mondja beugrott hozzájuk segédnek egy filigrán szemészdoktornő. Majd részletesen ecsetelte, mennyire magkapó jelenség volt Ő a szemek nagy doktorált mágusa.
Hát Zsolti, ez a kis nő olyan ügyes, csak úgy járt keze. És nem fogod elhinni csinos. Olyan göndör haja van neki mint Évikének. Összefogja hordja. Csak az a baj, hogy 35 éves. Meg férjnél van. Szereti, a Zeissnél is dolgozik, két gyereke van. De olyan csinos...
Édesanya locsog. Én csak hallgatok a vonal másik végén. Bőszen, nagyot. Valahol Ibrányban járok. Rozmaring utca. Talán otthon sincs. Továbbra is tabu vagyok. Utál. Megbántottam. Meddig lehet várni valakire? Ibrány nem vénnek való vidék! Ibrány veszélyes. A szíved egyszer otthagyod és zombiként élsz tovább. Tommy Lee Jones még csőre töltött winchesterrel se merne arra merészkedni.
Ibrány nem vénnek való vidék, mert a lányok fiatalok és szépek. Büszkék, konokak, akár az apjuk, keményfejűek és mégis varázslatosak... Ibrány mondom nem vénnek való vidék, nekem mégis úgy érzem egy éjjel megőszül a hajam, ha nem hív fel, ha nem mondja;
tudod mit vazze', nekem sem megy nélküled...
.jpg)
Feladat
Lemondani és fejet hajtani
Egy sértett asszony oldalán, aki
Azon tűnődik és munkál örökkön,
Hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön;
Ki minden jóra rásüti, hogy vétek,
Ki fél s nem ért, kit félek és nem értek;
Egy nő mellett, ki másra vágyik - többre -,
S nincs tehetsége semmi az örömre,
S a fájdalom jogából mit sem enged,
S fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved;
Ki igazamat sohasem látta be,
Mert igazát szegezte ellene,
Míg védhetetlen vádjai alatt
Meggyűlöltem magát az Igazat;
Egy nő mellett kinek hóhéra lettem,
Ki tönkretett, kit én is tönkretettem,
S most úgy sajnáljuk és emésztjük egymást,
Mint élő bűnjelt, izzó szemrehányást;
Egy nő mellett, kit mindenek felett
Gyűlölhetnék és mégis szeretek,
S a vágy, amelyen büszkeségem ég el,
Úgy hozzáláncol sajgó kötelével,
Hogy álmomban sem szabadulhatok;
Mellette, kivel élni nem tudok,
De aki nélkül elvesznék azonnal;
Ki bűntudattal büntet és iszonnyal,
Mert szemem láttára pusztul el miattam;
Kinek amim volt, tékozolva adtam,
S most mégis rág, és sírva szegzi le,
Hogy koldus lett, hogy nincsen semmije;
Aki kifosztott, és akit kifosztok,
Kivel napjaim külön kicsi poklok,
De aki mellett egy-egy ritka percben
Haláltalanná, teljessé növekszem;
Mellette, ki - bár félem és gyalázom -
Egyedül méltó hozzám a világon,
Mellette élni, egy fedél alatt:
Ez most a tét és ez a feladat.
Megnéztem. A Kritikus tömeg hatott. 2008 legjobb filmje. Ani-macis. Kételkedve fogadtam, azonban eszembe jutott mennyire élveztük a Lecsót Kate-tel. Ezek odaát a Pixarnál meg tudja isten hol nagyon értik a csíziót. Az ember meg pontosan tudja, hogy ez az antropomorf vállalkozás általában sikeres. Mindegy mit ruházunk fel emberi tulajdonságokkal, működni fog. A lényeg szerethető karaktereket kreálj, csupa egyszerű, de megérthető vágyakkal nyakon öntve. Az eredmény: siker a kasszánál.
Szóval ültem a moziban és néztem, hogyan lesz szerelmes egy szentimentális, gyűjtögető, ütött- kopott robotocska. Néztem, hogyan lesz a "robotolásának" eredménye. A végén már ellenállhatatlan kényszert éreztem egy Wall.E makett beszerzésére. A Palace kasszája előtt kartonból volt egy. Túl nagynak bizonyult, hogy egyszerűen magammal vigyem. Aztán eszembe jutott tuti, hogy a Happy meal menüben ott lesz. Wall.E, Eve, meg a kapitány. Sőt még a bakancsból kikandikáló babcsíra is. Emlékszem, hogyan csíráztattam a babot, a környezetismeret órán szerzett isteni tudás birtokában. Kis tálka, nedves vatta, alá a babszem.
Most már vatta sincs a háztartásokban.
Sebaj!
Kedves gyerekek vegyetek elő egy tisztasági betétet, nedvesítsétek be és tegyetek alá babot... Ugyan már, kozmetikai korong is jó lesz... A szerelem látványa egy akkora kivetítőn nyomasztani kezdett. Mit tehet az, aki hibázott és ejtették??? Vár? Küzd? Továbblép?
Wall.e segíts!
Asszem mint Agent Mulder minden bejegyzésem így kellene kezdeni. Kate...
Akkor rajta...
Kate... (my all time muse)
Szóval ma reggel a Zsindelyes tanyán jártam. Vasi Csaba újra elkerekezett. Jött, látott győzött, volt meggypálinka, vörös mint a vér, ismerősök, vidámság híradós esemény.
Nekem ilyenkor Papó (nagyapám) jut eszembe. Egyetlen szem szilvát sem szedhettünk le a fáról, mert az a cefrébe ment... Nevettük ahogy óvja, félti, szemével növeszti a gyümölcsöt. Határozott volt. Inkább rekesszel szállította a rossz kezével a kis üveges kólát. Szőkét, barnát vegyesen. Papó egy nyár végén Nyírbátorban, még édesanyámra is rászólt, hogy ne nyúljon a hatalmas szőlőfürtökhöz, hagyja inkább a tőkén.
De hát apu ez csemege szőlő az nem jó bornak. - válaszolta jóanyám.
Honnan tudod azt Piri jányom, - felelte papó – te sose iszol bort...
A Zsindelyesnek kell a cégér... Hát most én gyártok neki blogcégért...
Gyulával emlegettük a Lisszaboni szerződést. Határozottabb Unió kellene. Föderalista vagyok. Persze most majd jönnek a nagyok, hogy az Államokban is kellett egy polgárháború... Erről lemondanék.
Az édesanyám nyelvéről persze nem. De azért elég bunkó dolog, hogy Közel- és Kelet- Európában nem akarunk egymás nyelvén beszélni. Se így se úgy. Nem akarjuk megérteni a szlovákot, románt, ukránt és ők se minket. Mi lenne ha nemcsak a politikusok beszélgetnének(?) egymással, hanem tegyük fel mi is... Döntöttem. Holnap felteszek apróhirdetést szlovák, román és ukrán újságokba, hogy beszélgetni szeretnék. Nacionalisták kíméljenek... És legfőképp politikusok... Egy nagy, közös Európa. De szép is lenne... Mc Hawer koncertkörutat az uniónak!!!
Édesapa egyszer azt kérdezte tőlem; Fiam, a magyarságunkon kívül mit adhatunk még az uniónak? Apa! Remélem ezen kívül még sok mindent...
Ui: bűnöztem. Nem bírtam tovább, megettem a maradék csirkét... Így kerek a hétvége...
Holnap mozgás....
Ebben a pillanatban vesztettem el. Persze a nagyok most azt mondják ennek így kellett lennie... Igen azt hiszem ez az utolsó eszközöm. Titokzatos leszek. Először magammal. Nem árulom el, miért szántam rá magam. Nem árulok el semmit. Jövök a homokdűnék mögül és talán bebizonyíthatom. Most azt gondolom másoknak, pedig csak magamnak. Jaj istenem, ez most buta. De az első lépés mindig bizonytalan.
A Zempléni hegységben ma többször is esett. Zuhogott. Én mégis csak néhány cseppet éreztem belőle. Vágáshután jártam.
Szóval Vágáshuta. Krisztiánékhoz mentem. Zolival Sátoraljaújhelyen vártak. Banális Tesco parkoló. Mégis ez volt a nap fénypontja. A parkoló nemzetközi lett. Most piros pontot szerzek, mert leírom Unijó. Igen voltak ott szlovákok, csehek, lengyelek és német, angol rendszámú autók. Az eladó arról panaszkodott vannak napok, amikor egyszerűen nem bírja, hogy senki sem beszél magyarul. Közel és távol nincs más Tesco. Csak Kassán. Az meg messze van. A benzin drága, időbe telik. Ukránok, szlovákok, cigányok ide járnak bevásárolni. A Tesco közös nyelv. Multilingvisztikai fenomén. Vásároltunk. Takler Rozét is (2007)… (később kiderült ez cabernet franc és kadarka házasítása baromi jól sikerült). Ittunk kávét, szép fekete lány szolgált ki… Mosta az ajtót, pántlika nélkül serényen. Néztem és egyfolytában Katára gondoltam…
Először írom le a nevét… Pedig miatt jött létre ez a blog. Kata…
Vágáshuta gyönyörű volt… Kellemes étel. Egy pici túra, hegyre fel hegyre le, keresztút. És édes emberek. Barátok és hozzátartozóik. Egyedül mentem. Mint a kisujjam. Egyébként kivel is??
A legszebbet mégis akkor láttam, amikor elindultam haza. Az eső után a vízpárától terhes levegőben másként csillogtak a hegyek. Szinte hallottam, ahogy Herr Goethe mondja Die Farben sind Taten des Lichts, Taten und Leiden. És úgy volt. Ahogy a Nagypart felől gurultam a hegyen megálltam. Elővettem a Bibliát. Ne kérdezzétek miért hoztam egy egy napos túrára magammal. Egyébként ott volt Hankiss Emberi kalandja meg Popper Belső utak könyve is. Ennyi. Kellettek. Szóval elővettem a Bibliát és ahogy szoktam, találomra felütöttem…. És mit ad Isten… Énekek éneke.
A te fogaid hasonlók a megnyirt juhok nyájához, melyek a fördõbõl feljõnek, melyek mind kettõsöket ellenek, és nincsen azok között meddõ.
Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, olyan a te vakszemed a te fátyolod alatt.
Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erõs vitézek paizsai.
A te két emlõd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettõs fia, a melyek a liliomok közt legelnek.
Újhelynél rám tört a sírás. Károlyfalva felé fordultam. A libegőnél zokogtam. Tavaly ilyenkor még…
Egy férfi zenét hallgat a kocsiban és bőg. Banális, romantikus. Nem mondom meg hány éves vagyok…
Aztán a hegyek között újra éreztem, hogy van mellettem valaki. Hogy velem van gyámolít és véd. Mert ugye kell, hogy megvigasztaljanak.
Gyula hívott. Meglepődtem. Jön a "külszolgálatból…" Jött. Már Nyíregyházán találkoztunk. Nagy volt az öröm. Beszélgettünk, nem akartam engedni. Ő sem akart menni. De a muszáj nagy úr. A Főiskolás barátságok nem múlandóak… Ez sem.
Jajj Kata. Látod. Igen én is azt éreztem. Néztem a Károlyi kastély felé… Néztem minden zeget és zugot, nem talállak-e ott…
Nem voltál… Hiányoztál. A hiány blogot szült… Elvesztettem a bináris szüzességem…
Vágáshuta:
A történelmi Abaúj vármegye egykori határán, a festői szépségű Kovácsvágási-völgy végében, a zempléni hegyek által körülövezve fekszik a vadregényes Vágáshuta. A települést korábbi szénégető és hamuzsír-készítő telepek helyén, a Préda-hegy aljában, a XVIII. század végén Árva vármegyéből áttelepült üvegfúvó és -olvasztó szlovák (tót) iparosok alapították. Első említése (Huta Vagasiensis Prédahegy) az oklevelekben 1794-ből származik, amikor is a Gróf Károlyi uradalomtól Behinya Vencel vette bérbe üveghuta (üvegcsűr) működtetése céljából. (Minden bizonnyal az első “hutásmester” leszármazottai lehetnek a faluban ma is szép számmal élő Behina vezetéknevű emberek). A házakat -a mesterét kőből, a legényekét fából- az irtások helyén, völgyekben, vagy dombtetőkre építették és szalmával fedték be. Az üveghuta a nagy szállítási távolságok és a sok versenytárs miatt kevés jövedelmet adott működtetőinek és 1815-ben már használaton kívüli, omladozó építményként írják le. A férfiak ezután hátaló ablakosként, majd vándorló drótostótként keresték kenyerüket, néhányan pedig a közelben található, jól megmunkálható fehér mészkő bányászatával és faragásával foglalkoztak.Az asszonyok és a gyermekek az állattartás mellett a környező tölgyeseknek a Kárpát-medence talán legváltozatosabb és leggazdagabb gombavilágát rejtő rengetegét keresték fel évszakról évszakra, begyűjtve egyben a lekvár- és pálinkafőzéshez szükséges erdei gyümölcsöket: a somot, az áfonyát, a szedret és a kökényt is.
Az 1844-ig Prédahegyi-hutának, később pedig Kovácsvágás-hutának hívott település 1898-ban kapta jelenlegi nevét. Ma legfőbb nevezetessége a hegyvidéken egyedülálló módon kialakult, tanyabokor jellegű településszerkezete. Központi része a Völgy (Dolina), amelyet a meredek domboldalakra és a dombtetőkre épült Kispart és Nagypart övez. Utóbbi a Dolináról egy csaknem 2 km hosszú, végig erdőben vezető szerpentinúton közelíthető meg! De távolabbi lakótelepek is voltak a Konca és Rákos dűlőkön, valamint a magaslati fekvésű Hársbércen és Hármashegyen. A domborzatilag rendkívül tagolt terület, a házak és telepek szétszórtsága, a romantikus környezet és a csaknem mindenhonnan páratlan élményt nyújtó panoráma jelenti a település legfőbb vonzerejét, amelyet csak erősít a helybéliek hagyományos vendégszeretete.