Ebben a pillanatban vesztettem el. Persze a nagyok most azt mondják ennek így kellett lennie... Igen azt hiszem ez az utolsó eszközöm. Titokzatos leszek. Először magammal. Nem árulom el, miért szántam rá magam. Nem árulok el semmit. Jövök a homokdűnék mögül és talán bebizonyíthatom. Most azt gondolom másoknak, pedig csak magamnak. Jaj istenem, ez most buta. De az első lépés mindig bizonytalan. 

A Zempléni hegységben ma többször is esett. Zuhogott. Én mégis csak néhány cseppet éreztem belőle. Vágáshután jártam.

Szóval Vágáshuta. Krisztiánékhoz mentem. Zolival Sátoraljaújhelyen vártak. Banális Tesco parkoló. Mégis ez volt a nap fénypontja. A parkoló nemzetközi lett. Most piros pontot szerzek, mert leírom Unijó. Igen voltak ott szlovákok, csehek, lengyelek és német, angol rendszámú autók. Az eladó arról panaszkodott vannak napok, amikor egyszerűen nem bírja, hogy senki sem beszél magyarul. Közel és távol nincs más Tesco. Csak Kassán. Az meg messze van. A benzin drága, időbe telik. Ukránok, szlovákok, cigányok ide járnak bevásárolni. A Tesco közös nyelv. Multilingvisztikai fenomén. Vásároltunk. Takler Rozét is (2007)… (később kiderült ez cabernet franc és kadarka házasítása baromi jól sikerült). Ittunk kávét, szép fekete lány szolgált ki… Mosta az ajtót, pántlika nélkül serényen. Néztem és egyfolytában Katára gondoltam… 

Először írom le a nevét… Pedig miatt jött létre ez a blog. Kata…

Vágáshuta gyönyörű volt… Kellemes étel. Egy pici túra, hegyre fel hegyre le, keresztút. És édes emberek. Barátok és hozzátartozóik. Egyedül mentem. Mint a kisujjam. Egyébként kivel is?? 

A legszebbet mégis akkor láttam, amikor elindultam haza. Az eső után a vízpárától terhes levegőben másként csillogtak a hegyek. Szinte hallottam, ahogy Herr Goethe mondja Die Farben sind Taten des Lichts, Taten und Leiden. És úgy volt. Ahogy a Nagypart felől gurultam a hegyen megálltam. Elővettem a  Bibliát. Ne kérdezzétek miért hoztam egy egy napos túrára magammal. Egyébként ott volt Hankiss Emberi kalandja meg Popper Belső utak könyve is. Ennyi. Kellettek. Szóval elővettem a Bibliát és ahogy szoktam, találomra felütöttem…. És mit ad Isten… Énekek éneke. 

A te fogaid hasonlók a megnyirt juhok nyájához, melyek a fördõbõl feljõnek, melyek mind kettõsöket ellenek, és nincsen azok között meddõ.

Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, olyan a te vakszemed a te fátyolod alatt.

Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erõs vitézek paizsai.

A te két emlõd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettõs fia, a melyek a liliomok közt legelnek.

Újhelynél rám tört a sírás. Károlyfalva felé fordultam. A libegőnél zokogtam. Tavaly ilyenkor még…

Egy férfi zenét hallgat a kocsiban és bőg. Banális, romantikus. Nem mondom meg hány éves vagyok…

Aztán a hegyek között újra éreztem, hogy van mellettem valaki. Hogy velem van gyámolít és véd. Mert ugye kell, hogy megvigasztaljanak.

Gyula hívott. Meglepődtem. Jön a "külszolgálatból…" Jött. Már Nyíregyházán találkoztunk. Nagy volt az öröm. Beszélgettünk, nem akartam engedni. Ő sem akart menni. De a muszáj nagy úr. A Főiskolás barátságok nem múlandóak… Ez sem.

Jajj Kata. Látod. Igen én is azt éreztem. Néztem a Károlyi kastély felé… Néztem minden zeget és zugot, nem talállak-e ott…

Nem voltál… Hiányoztál. A hiány blogot szült… Elvesztettem a bináris szüzességem…

Vágáshuta:

A történelmi Abaúj vármegye egykori határán, a festői szépségű Kovácsvágási-völgy végében, a zempléni hegyek által körülövezve fekszik a vadregényes Vágáshuta. A települést korábbi szénégető és hamuzsír-készítő telepek helyén, a Préda-hegy aljában, a XVIII. század végén Árva vármegyéből áttelepült üvegfúvó és -olvasztó szlovák (tót) iparosok alapították. Első említése (Huta Vagasiensis Prédahegy) az oklevelekben 1794-ből származik, amikor is a Gróf Károlyi uradalomtól Behinya Vencel vette bérbe üveghuta (üvegcsűr) működtetése céljából. (Minden bizonnyal az első “hutásmester” leszármazottai lehetnek a faluban ma is szép számmal élő Behina vezetéknevű emberek). A házakat -a mesterét kőből, a legényekét fából- az irtások helyén, völgyekben, vagy dombtetőkre építették és szalmával fedték be. Az üveghuta a nagy szállítási távolságok és a sok versenytárs miatt kevés jövedelmet adott működtetőinek és 1815-ben már használaton kívüli, omladozó építményként írják le. A férfiak ezután hátaló ablakosként, majd vándorló drótostótként keresték kenyerüket, néhányan pedig a közelben található, jól megmunkálható fehér mészkő bányászatával és faragásával foglalkoztak.Az asszonyok és a gyermekek az állattartás mellett a környező tölgyeseknek a Kárpát-medence talán legváltozatosabb és leggazdagabb gombavilágát rejtő rengetegét keresték fel évszakról évszakra, begyűjtve egyben a lekvár- és pálinkafőzéshez szükséges erdei gyümölcsöket: a somot, az áfonyát, a szedret és a kökényt is.

Az 1844-ig Prédahegyi-hutának, később pedig Kovácsvágás-hutának hívott település 1898-ban kapta jelenlegi nevét. Ma legfőbb nevezetessége a hegyvidéken egyedülálló módon kialakult, tanyabokor jellegű településszerkezete. Központi része a Völgy (Dolina), amelyet a meredek domboldalakra és a dombtetőkre épült Kispart és Nagypart övez. Utóbbi a Dolináról egy csaknem 2 km hosszú, végig erdőben vezető szerpentinúton közelíthető meg! De távolabbi lakótelepek is voltak a Konca és Rákos dűlőkön, valamint a magaslati fekvésű Hársbércen és Hármashegyen. A domborzatilag rendkívül tagolt terület, a házak és telepek szétszórtsága, a romantikus környezet és a csaknem mindenhonnan páratlan élményt nyújtó panoráma jelenti a település legfőbb vonzerejét, amelyet csak erősít a helybéliek hagyományos vendégszeretete.