Ismét ezer dolog kavarog bennem. Az a néhány nap Brüsszelben június elején. A város az esőben. Ahogy lélegzetvisszafojtva a Kunstberg felől sétáltam, vízszintes szitálásban a szédítő Grand Place felé. Fejemben már néhány üveg jófajta Hoegaarden és Leffe után. A víz csillogott a köveken. És a burkolat között gondosan elhelyezett apró csillagok, led-fények olyan hangulatot árasztottak, mintha éppen temetés lenne a mennyországban. Jesszus, ez aztán a pesszimista impresszió. Szóval sétáltam és azt éreztem, mindegy milyen az idő, mindegy, hogy nincs nyár, nekem akkor és ott ezüst volt az eső...
Az egyik eurokrata mégis ezt találta mondani:
Brüsszel egy unalmas város.
Unalmas. Mondom langweilig, boring, ennuyeux. Aztán ezt nevetve meséltem Gyulának. Ő is azt állította gyorsan kiismerhető és egy idő után elkezd unatkozni az ember. Jóisten, gondoltam magamban, én Nyíregyházán élek. Akkor én itt "hitből és homokból" mit mondjak? Mit írjak az én városomról? 365 nap vad izgalom, hogy ezer arca van, hogy itt aztán nem dobod fel a talpad az unalomtól? Valóban mire lennék büszke? Mire lehetünk itt Tirpákország fővárosában büszkék? Azt hiszem a válasz a hit és az élni akarás...
Átfut az agyamon hol éreztem meg nem is olyan rég a kegyelmet és irgalmat az elmúlt hetekben. Hol éreztem, minden kínomra van gyógyír. Június végén ott álltam Dortmundban a Reinoldikirche és Florianturm mellett, majd Salzburgban szemben a Dómmal, és Brüsszelben a Szent- Mihály székesegyház lépcsőin.
Így aztán vágyakozva, kábultan bámultan az In Bruges (a magyar címét nem vagyok hajlandó leírni) filmet. A mesébe illő kulisszákat. Az ódon falak között, féltve őrzött, "sötét" középkort.
Most eltekintve a fordulatokban bővelkedő, vértől csepegő sztoritól, arra gondoltam, hányan és hányan zarándokoltak el ebbe a csipkéktől megbomlott Brugge-be, csak a film miatt. Hányan érezték úgy fel kell mászniuk a toronyba (Belfort tower), ahol szívinfarktust kap a kövér, amerikai turista és ahonnan akár egy hős, utolsó erejét összeszedve leveti magát Brendan Gleeson. Ez a vérbeli marketing. Meg az, ahogy Colin Farrell élete legjobb alakítását nyújtva hanyagul issza a Leffe-ét.
Istenem, megnéztem a www.biertest.de oldalon. Nyolc pont. Ettől jobbat csak a másik nagy kedvenc a friesisch-herb Jever kapott (8,5). És ezek németek, akik köztudottan nem szívesen dobálnak csak úgy pontokat mindenféle egy napos villámháborúban leigázható belgáknak. Azt írják első benyomásként búzasörre hajaz, pedig világos, szűrt komló és malátaszármazék, de a fűszerek teljesen megbolondítják a mohó fogyasztó ízlelőbimbóit.
Ó, én Nyíregyházám, se katedrálisod, se söröd! De van Gangesz Ér- Patak, Rozsdamentes életfa-szökőkút, Salt Lake, bokortanyák, Korányi- Amerika, Helikopter-erdő, New Age Vízöntő fürdő, Afrika Panoráma, apró szoknyás Arany lányok és festői Barbizon is...
Nézek ki az ablakon. A Bujtosi-tavon legalább egy hófehér vitorla tűnne fel… Egy apró pici vitorla… Egy clorox-fehér vitorla, amely elveszi a világ és az én bűneim…
Aztán megállhatna a ház előtt egy szürke autó is… Egy metálosan-szürke Skoda… Álom…
Mint a csipkéid látványa Brugge… Álom…
ui: Carter Burwell zenéje azóta sem mászik ki a fülemből... Ráadásként olyan nyalánkságok hallhatóak, mint Schuberttől a Leiermann... Vájtfül teszt...
