Késő délután, estébe hajolva jutok fel a Mount Smith-re. A Gilera finoman gyűri le az emelkedőt. A nap most jobbra nyugszik, a hátam mögött a lármás város, turistákkal, vágyakkal, csilingelő, aranyhéjú Eurókkal. Bár most rajtunk kívül nincs a hegyen senki, lelki szemeim előtt megelevenedik egy több mint 2 ezer éves napnyugta.
Caesar idegesen igazgatja hófehér, széles bíborszegélyes Toga praetexta-ját. Délelőtt még Kamirosba vitték. Egy bőbeszédű, érezhetően rátarti görög próbálta neki magyarázni, mit kell tudni a Telkinekről, ezekről a varázslókról vagy mifélékről, akik megjósolták a második özönvizet, majd elpucoltak Rodoszról... Rodosz, Lindos, Ialisszosz, meg Kamiros, de legfőképp Kamiros... A szavak visszhangoztak a fejébe, de neki csak Flavia járt az eszében, akinek még Rómában , kamaszosan, hencegve ígérte meg, hogy itt a beképzelt görögök között is nyerni fog közismerten irigyelt, de azért mégsem a Mediterráneum legjobb lovaival.
Hagyd! Már nem érdekel Kamiros, meleg van és nem tudom mivel itatjátok a lovakat – vetette oda foghegyről a görögnek, akinek az arcán mint az árnyék végigfutott a méreg, de gyorsan leplezte csalódottságát.
Értettem... - mondta görögül – majd latinra váltva annyit mondott -Amilyen gyorsan csak lehet visszatérünk a fővárosba...
Miközben felérek a hegyre és az Apollón templom három megmaradt dór oszlopában gyönyörködöm, azon tűnődöm, vajon Caesar tudott-e hencegni a kis hölgynek?
A naplemente tündöklő tengeri hídja azt ígéri a túlparton, túl az időn és téren, akad válasz a kérdésre...
A naplemente elandalít. Mellettem ül a Kis Herceg, egy kicsit távolabb pedig Caesar Alexandrosszal beszélget... A fűszeres illatú ciprusokon és nyugdíjas, ráncos, oszteoporózisos olajfákon, kabócák húzzák monoton nótájukat és én a fényhíd narancsos, ezüst- és aranyflitteres végén megpillantom az én Fláviámat, az én Beatricémet, Laurámat, Fiamettámat...
Közben Caesar almásszürke lovait simogatja, csókolgatja és közben arra gondol, ha nyer, a híre, hamarabb otthon lesz ő maga... Flavia - sóhajt nagyot és hiába sürgölődnek az Amfiteátrumban oly sokan körötte, ő magányba burkolódzva indul el a lelátó felé...
