Egyszer majd nyitok egy apró iskolát. Ahová csak érzékeny lelkű emberkeket vesznek fel. A tanárok is érzékenyek lesznek. Nagyokat sírunk, nosztalgiázunk majd. Aztán, mint a mániás depressziósok többsége, egyszer csak kinevetjük magunkat. Jujj, hogy tud megnőni a nevetés! Búvópatakként érkezik,  szád sarkát úgy bontja, mint egy megbolondult hentes. Feszít, tép és húz, hogy aztán úgy törjön ki belőled, mint a mélyből kiáramló forró víz. Az érzékeny lelkek egy része egyébként, csak ideig- óráig érzékeny. Az emocionális intelligenciám jelentős tatarozásra szorul. Meglehet, hiánycikk. Azt hiszem nevelő(nőre) van szükségem-)))...