Bizonyos élethelyzetekben a közhelyszerű, a giccses, a nem kidolgozott, a kommersz is lehet maradandó. Speciális esetekben ugyanis minden a hozzáadott értékről szól. Nem az alkotás, a kompozíció jó, hanem Te magad, ahogy felemeled a porból az üvegszilánkot és aztán olyan kontextusba helyezed, hogy az attól fényt, minőséget és érdeklődést kap.  Hány olyan filmet, zenét őrzünk, amelyek igazából semmit sem érnek a kanonizált művészetek mérlegén, de attól még az életünk részei, attól még valahogy bennünk vannak és nincs mese, ki kell mondani még féltjük is őket.

A 80-as évekből, a 90-es évekből és az ezredforduló utáni évekből is őrzök szellemi nippeket, Jácint tévét díszítő horgolt terítőket, faragott sasokat, műbőr puffokat és narancssárga zsenília szerű huzattal bevont forgószékeket.

Azt hiszem így vagyunk a párválasztással is, sok-sok olyan kapcsolat töredékét, emlékét hordjuk magunkkal, amit ma már megmosolyogunk, vagy éppen szégyellünk is.  De ettől függetlenül, vannak pillanatok, mondatok, délutánok és édes pillanatok, amelyek kellenek ahhoz, hogy bele merjünk nézni, abba a fránya tükörbe. Ugye, ez én vagyok, ez az ember…

 Édesanyám, aki ma 57 éves, azt mondta egyszer, Neki hiába mondogatták, Ő bizony nem látta bennem sem a jövendő újságírót (hisz fogalmazni sem tudtam, talán most sem), sem az átlag feletti módon okos kisfiút (hú, nem nagyképűség ez??). Nem látott bennem mást, csak egy átlagos nyírbátori srácot. Ezért aztán, igen gyakran rácsodálkozik, ha véletlenül valami frappánsat olvas, lát tőlem, majd apámhoz fordulva ennyit kérdez: Te Pisti, mikor lett ilyen ez a gyerek?

A botrányosan rosszról, így kezdtem ezt a posztot, pedig a vége most boldogság lesz. Folyik a víz rólam, a dolgozószobában nincs klíma. Vágyom a lehűtött nappaliba. Vágyom, hogy megnézzem a Cyranót és nagymonológot együtt citáljam a főhőssel…

A botrányosan rossz, mindezeken túl, maga az élet, ami sokat ígér, de keveset ád. Az élet, ami nem engedi meg, hogy minden velem szembe jövő ember belelásson a szívembe. Belelásson, hogy tudják, világot váltani szültettem és minden akaratom, képességem, szándékom szerint egyszerűen csak jó újságíró, ember szeretnék lenni. Hasznos (közösségi magyar) tag, őszinte, bátor és szócsőszerű…

Kisszéket ácsoltam, arról kiáltok: vegyetek észre és engedjetek tanulni, játszani és az ifjakat tanítani.

 ui: példa a krtikusok szerint botrányosan rosszra, ami nekem mégis sokat adott...