Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

A világ és a lelkem állapotjáról

2010. augusztus 13. - Cardinalis

Az idő megihleti a szerzőt…

Csepereg. Persze a kánikula benne van a levegőben. A bazsalikom az erkélyen élvezi, hogy nem aszalja a nap. A levelek élénken hirdetik, még nyár van! És micsoda nyár. Attila tapsikoló jázminjai lelki szemim előtt. Sóstón egymást piával öntözik „a nyíregyházi Kegyelmes urak”, a Deszkás teraszán, összevesznek, politikán, Gyurcsányoznak, Orbánoznak. Közben holmi kis, női csukákról álmodoznak, őket viszik távoli országokba, cipelik ágyukba és nyitják meg előttük aranyaikat. Akik korban lányaik lehetnének és a feleségeik pedig szánalmasan tekintenek, az egykor szépreményű ifjakra, akik meg akarták váltani a világot, akik tényleg elhitték, hogy a hűségük, szerelmük örökké tart. ígértek fűt fát, lehozták volna csillagokat az égről. Mit tudtak Ők még akkor, hormonokról, kapuzárási pánikokról, csepegő prosztatáról és a 20-25 éves lányok, megfiatalító édes, rózsaszín lábközéről.  Nézem őket a 33 Krisztusi évemmel és máris szánom magam, ahogy robogok az 50 felé… Még 17 év és közben egy 17 éves, Lolita ül velem szemben a Mekiben és barna szemében meglátom magam, nem érdekel a kemény, roppanós húsa, a vérforraló levegő körötte. Nem érdekel. Most más érdekel…
A nyájas olvasó bepillantást nyerhet a szerencsétlen szerző szívébe…
Már rég a szülészeten kellene ülnöm, fognom a képzeletbeli nejem kezét és szurkolni és fújtatni és várni a trónörököst. Én csak fiút tudok csinálni, szoktam mondogatni, de mit bánom én, ha lány lesz. Közben meg ülök és írok, nem csinálom, a tett halála az okoskodás, annyira meg akarom válogatni kivel alkosson egy párt a kromoszómám, pedig már balkézről is kellene egy gyermekemnek lenni. Csinálni kellett volna egy porontyot a Barnának, a Szőkének és a Feketének is. Mint Zeusz! Ha pedig másképp nem megy, hát bevarrni a combomba a kölköt, ott hordani ki, hogy aztán ő legyen a bor istene.
Mint Zeusz! Kukorelly Endrével készült egy riport, az ő szájából származik ez a hasonlat és, amikor Rodoszon a Zeusz szentély romjait vizslattam, észrevettem, hogy egyszer csak megnő a férfiasságom, megnő bennem a teremtő erő. Eddig azt hittem a teremtés, csak kézzel, szellemmel működik, nem akartam leszállni a tocsogó, nyálkahártyás, nagyon is biológiai emberi pokolba, ahol vírusok, baktériumok közepette, véresen, fájdalmak között jön a teremtés koronája a napvilágra.
Félek vértől, betegségtől, fájdalomtól, embertől (nőtől!) egyaránt. Még akkor is, ha tudom, találkoztam egy angyallal mostanság…    
 Ez aztán az őszinteség, ha Édesapám elolvassa, hümmögni fog, felhív: fiam, baj van veled, alanyi költőnek csúfol majd és azt mondja kevés vagyok, írónak, férfinak, apának, kevés vagyok mint emberben az isteni rész…
És könyörögve kér, hagyjam abba ezt nyafogást, lépjek a tettek isteni mezejére, döntsek, és még ha a pokolba is vezet az út, de meggyőződéssel tegyem…
A szerző rádöbben, milyen szánalmas a nyafogása…
Most sem erről kellett volna írnom. Hol vannak, itt kérem a közérdekű információk, hírek. Hogy van benzin Göröghonban, hogy a válságnak csak szele érintette a görög idegenforgalmat, hogy a tenger gyönyörű, de elborzasztó, hogy Rodosz (a turistáktól hemzsegő, a szigettel azonos nevű főváros) egyik legszebb strandján két intimbetét csomagolását is partra vette, fél óra alatt a víz.
De édesen emlékezem Prasonissi lélektisztító szeleire, és Fourni katlanszerű, csöndes strandjára, ahol a barlangokban most is nimfák élnek és a rákok hangosan csattogtatják, éles ollóikat, ha megzavarom nyugalmukat. A víz itt hűvös, mint a nyugtató ölelés, kristálytiszta, mint a szívem egy hosszú zokogás után. A napnyugta ajtót nyit a mennyországra és a kanyargó szerpentinekről az embernek eszébe jut, milyen fordulatos az élete…
A szerző bevallja, mindennek az oka, hogy tönkrement a winchestere
Úgy ültem le, leírom, hogy megsemmisült az asztali gépem winchestere. Úgy ültem le, keseregve mondom el, hogy hosszú évek emlékei, fotói, írások, szent versek tűntek el a mágneses Samsung lemez hibájából. Úgy ültem le, elmondom, fehér folt lett néhány évem. Úgy ültem le, majd kifakadok és elátkozom a modern világ sérülékenységét. Aztán látom, Hawkins bácsi, mindösszesen 100 évet jósol az emberiségnek. A nyomorult tolókocsihoz láncolt Prométusz, ismét üzent, kolonizáljuk a világűrt… Istenem, gyermekkoromban még hittem ebben. Most miközben a világ a válság enyves kezét markolássza, miközben a fél világ adósa valakinek, a szerencsétlen sorsú, nyomorék, de a testi hibákon felülemelkedni képes Hawkins azt kérdezi, na de mi lesz a jövővel?
Közben hallom, milliárdosok Amerikában arra a nem megvetendő ötletre jutottak, hogy megfelezik vagyonukat és szétosztják a világban! Valami 4000 milliárd forintról beszélnek… Ez lenne az új, mennyei Jeruzsálem??? Vagy csak szimpla, ördögi adócsalás???
ui: szívemben a nép-nemzeti, szívemben a magyar, szívemben a szociálisan érzékeny, versenyszellemű ( a balos világgal is cicázó) polgár rácsodálkozik a világra…    

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr602218977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csengettyű 2010.08.13. 17:01:37

Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem.
Mert akkor van rá nagy szükségem.

eszmélet 2010.08.13. 20:58:10

Irigykedve olvasok... Még soha nem láttam a tengert, és valószínűleg nem is fogom. Na jó, nem fogok most nyafogni, úgy sincs semmi értelme.Ha valamit nagyon akarsz, azt tedd!!!

minka 2010.08.15. 23:03:13

nem nyafogsz,
kutakodsz...
érzelmi intelligenciára vall,
ritka...
"élek, könnyülök, lassan fény leszek..."
:)
süti beállítások módosítása