Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Az (v)érzékeny lelkekről

2010. július 24. - Cardinalis

Egyszer majd nyitok egy apró iskolát. Ahová csak érzékeny lelkű emberkeket vesznek fel. A tanárok is érzékenyek lesznek. Nagyokat sírunk, nosztalgiázunk majd. Aztán, mint a mániás depressziósok többsége, egyszer csak kinevetjük magunkat. Jujj, hogy tud megnőni a nevetés! Búvópatakként érkezik,  szád sarkát úgy bontja, mint egy megbolondult hentes. Feszít, tép és húz, hogy aztán úgy törjön ki belőled, mint a mélyből kiáramló forró víz. Az érzékeny lelkek egy része egyébként, csak ideig- óráig érzékeny. Az emocionális intelligenciám jelentős tatarozásra szorul. Meglehet, hiánycikk. Azt hiszem nevelő(nőre) van szükségem-)))...   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr432172180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csengettyű 2010.07.24. 13:53:00

Wass Albert:
- A szürke út
- Gulyás hiúz
- Fél évszázad múltán is fáj

eszmélet 2010.07.24. 16:00:53

Hű, ez nekem való iskola lenne!! Bár sokat sírok, fergetegeset, úgy igazán már régen nevettem. Mostanában nem megy, nincs min nevetnem. Sajnos...Kár, hogy nem folytattad a bejegyzést, hiszen kíváncsi lennék az itt lévő diákokra. Vagy csak nevelők és nevelőnők tanítgatnák egymást erre-arra? Az is izgalmas lenne.
Már régen írtál, de most aztán pótoltad az elmúlt napokat. Jó újra olvasni "téged".

Minden név foglalt volt 2010.07.25. 11:33:38

Akartam írni ide... De én már olyan profin el tudom rejteni az emócióimat, hogy csak réveteg önkívületben tud előtörni... Valahol az alvás és az ébrenlét határán.

baraonda · baraonda.blog.hu 2010.07.26. 09:33:30

Na, a hipochonder szöszi most diagnosztizálta magán a mániás depressziót... :) Merthogy bármekkora gödörbe is lépek, egy idő után mindig nevetek, sőt, röhögök! saját magamon, persze legtöbbször inkább kínomban, de akkor is...

Jég*virág 2010.07.28. 08:16:23

Gyógyító nevetés

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”
(Ralph Waldo Emerson)

Nevetés a leghatásosabb gyógymód, komoly testi tréning, megmozgatja egész keringésünket, fokozza a szívműködést, kitágítja az ereket. Az agyban olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek csökkentik a fájdalomérzetet, és egész testünket kellemes bizsergés hatja át. A nevetésnek biológiai, érzelmi, gondolkodásbeli és társadalmi összetevői vannak, de mindennek a mélyén az agyban fellelhető különleges képlet a boldogság, az élvezet és az öröm központjának átmeneti izgalma rejlik.
A nevetés, a mosoly társadalmi szerepe jelentős, hiszen javítja az emberek közérzetét és erősíti társas kötődésüket. A gyerekek nevetnek a legtöbbet, ezért fontos, hogy a lehető legtöbbet legyenek más gyerekek társaságában. A kortársakkal való együttlét, játék, közös tevékenység alakítja ki azokat a pozitív érzelmi kötődéseket, társas készségeket, amelyek az egészséges és jókedvű boldog felnőtté váláshoz elengedhetetlenek.
Sokszor csak azért nevetünk, mert jó benyomást akarunk kelteni másokban, de valójában egyáltalán nincs jókedvünk. Sőt akár meg is fojtanánk azt, akit éppen elbűvölünk ellenállhatatlan mosolyunkkal. Ellenállhatatlanul mosolyognak a szélhámosok, a házasságszédelgők, nőcsábászok, a csalók, sőt kriminológusok szerint a sorozatgyilkosok is. Vagyis a nevetésnek is megvan a sötét oldala.

Hiszed, vagy tudod…?

Hinni csak a templomban lehet. A Tudás hatalom (birtoklás). Birtokolni pedig veszélyes…
Ideig-óráig: Az ember alapvetően nem változik, nem tudja kicserélni önmagát. Vagy igen? De az idő, évek során sokat csiszolódunk, értékes kövekké válunk.
Csiszolatlan kő, kavics. Talán gyémánt…? Túl nagy itt a por, a tatarozás pedig rengeteg időt és fáradtságot igényel. Vajon megéri…? 

Zséda -Hazatalálsz
süti beállítások módosítása