Arra gondolt, hogy vesz egy főzeléket. Feltét nélkül. Sok volt a hús, a következő vérvételnél majd keresztes lovag találtatik lenni, meg fenyeget a kolera koleszterin. Csak egy főzelék. Furcsállja hogy, a hüvelyeseket is kerülni kell. Mosolyog.
- A hüvelyesek is veszélyesek! Régóta tudja. A fránya purin miatt. Pedig de jó is az, hüvelyest falni, pőrén... Csak egy adag főzelék lesz. Bab-, borsó-, lencsehadtest elesett. Marad a krumpli, kellemesen ecetesen, vagy a nagyszerű "parkáp"! Igen, a "parkáp" az zseniális!
Pedig hogy utálta a menzán. Bátorban. De az idő, ahogy a gombát, a penetráns szagú sajtokat, és a halat is neki ajándékozta, úgy a paradicsomos káposztát is beválogatta a köztiszteletben álló fogások közé.
- A parkáp nagy játékos! Nem lehet megunni! - mondta Késmárki Zoli, aki pulya kora óta rajongott ezért a főzelékért.
- Jöhet fasírttal, pörkölttel, mindegy! - tette hozzá.
A Páholy felé sétált a hűvösre fordult szeptemberi novemberben. Az eső csapkodott, az embereket fedél alá terelte, mint a reszkető, újszülött bárányokat.
A Dózsa György ilyenkor fájóan, őszintén lelakott.
"A Kelet kiköltözött Európából" - vicsorog a saját buta viccén és úgy érti, hogy az egykor szebb és bőkezűbb időket megélt napilap főhadiszállása már nem az Európa-házban található. Visszaköltöztek a Zrínyire. Ott maradt sok tucat négyzetméter üresen...
A dufartban már mozog az orrcimpája, a szagok, illatok, na meg az éhség vezeti...
Aztán az Édes Annánál jobbra néz és...
- Barna bácsi! Hát, te itt? - rikkantja őszintén, örömmel.
- Itt - válaszol "a Barna". - Néha bejövök ide az antikváriumba Attilához. Most Gárdonyi köteteket szereztem. De ülj le! Hallottam mi történt! Mesélj! Jól nézel ki! Nincs neked semmi bajod! - mondja az idősebb férfi és hellyel kínálja.
És elered a szó. Mint annyiszor, ezer éve. Még a Barbizon-Beatles-klubból indulnak és eljutnak az agyvérzéstől, egy megvadult láncfűrész okozta seben át, Guszti bácsi kórházi emlékművéig.
- Képzeld nyugdíjas lettem! - mondja Barna. - Tudod nem a kor az érdekes, hanem ahogy elkezdtük intézni a papírokat kiderült, ebben az országban én számon vagyok tartva! - büszkén, csillogó szemmel mesél.
- 30 éve a saját lábamon állok, soha semmit nem kértem, és intéztük a papírokat, akkor meg kiderült még nyugdíjra is jogosult vagyok!
Nevetnek. Önfeledten. Eltüntetnek egy-egy süteményt. Vissza-visszatérnek az agyvérzéshez, de esik szó az egészségügyről, meg Szilassy Gézáról, aki az évfolyamtársa volt.
- Okos fiú, de gerelyhajításban jobb voltam! - teszi hozzá somolyogva, büszkén. Beszélnek a pompás budai várról, Orbánról, politikáról, de még a polgármesterről is.
- Amikor bent voltam a kórházban, akkor adták át Guszti emléktábláját - óvatosan megdörzsöli a szája sarkát, ott kapott bele a láncfűrész, majd így folytatja; - Sokan nem is értették, ki az a bekötött fejű beteg, aki nem illik az ünnepi képbe! De Feri észrevett! A végén idejött hozzám. Jó szeme van! Más rajta kívül észre se vett - húzza ki magát.
Abban megállapodnak, hogy kell időt szánni a másik emberre, akármi is történjen vele. Beszélnek.
Aztán így szól az idősebb:
- Utazni akarok! Nyugdíjas vagyok. Már kipróbáltam a nyolcason. Működik. Nem kellett jegyet vennem. Középiskolásként néha reckíroztam. Reggel nem vettem jegyet, mert akkor nem nézték, délután meg inkább sört vettünk. Ezért a buszon figyeltem. Megismertem az ellenőröket. Ha jöttek leszálltam. A sör fontosabb volt... Szóval utazni kellene itthon, meg külföldön! Van egy haverom New Yorkban. Meghívott. Levisz
Floridába is. De jó lenne Korzika, meg Szardínia is! Egy kicsit.
Említi, hogy már látta Bonaparte szülőházát. Akkor kocsival ment. Kompozott. Kíváncsi volt, hol született a nagy Napóleon.
- Nem kastélyba született, de nem is voltak szegények - mondja és értem, a középosztály akaratát dicséri. A középosztály, ami épít, dolgozik, akar.
Így folyik a szó. Majd, amikor megéheznek elindulnak a Páholy felé. Bent Barna rántott szárny után érdeklődik, de elfogyott. Bakonyi módra készült pulykaragu lesz belőle. Madár-madár. A kicsi parkápot kér. Feltét nélkül! Hisz, az is megvolt kiadósan, beszélgetve.
Aztán megállapodnak, folytatják. A barátságok, már csak ilyenek. Közhely, onnan lehet folytatni, ahol az utolsó mondatnál abbamaradt.
