Lassan tíz éve már, hogy egy Amerikában élő, de magyar származású, a szakmában közismert, dokumentumfilmek készítésével foglalkozó hölgy, törölt a facebook ismerősei közül.

- Maga a legutóbbi posztjában azt írta, hogy görögkatolikus! – szólított meg privát üzenetben.

- Görögkatolikusnak kereszteltek, van hitem, el-eljárok templomba is – válaszoltam, nem sejtve, hogy ezzel a vallomással mit kockáztatok..

- Ez a maga dolga! Ez nem tartozik senkire! – válaszolta. – Maga újságíró! – senkinek sem lenne szabad tudni, hogy maga keresztény, muszlim, vagy éppen buddhista – így folytatta. – Maga ezzel, befolyásolja  az embereket! – vonta le a végső következtetést.

- Azt gondolom… - próbáltam leírni a válaszom, de igazából nem volt kinek.

- Ezzel elveszített egy ismerőst! Good bye! – és nem csupán törölt, le is tiltott.

Sokáig gondolkodtam rajta, vajon igaza lehet-e. Kell-e azt tudni nézőnek, olvasónak, bárkinek, hogy egy újságíró katolikus, református, vagy éppen kínai univerzista. Befolyással üzérkedés-e nagy nyilvánosság előtt hitet tenni a hitemről? Sajnos ilyen vagyok, a legelképesztőbb kritikán is elgondolkodom, hátha a „kritikusnak” van igaza.

De ebben a kérdésben aztán úgy éreztem, nincs és nem is lehet a filmes hölgynek igaza. Ha én büszke vagyok a görögkatolikusságomra, büszke vagyok arra, hogy az apai nagyapám tehetős ember lévén hozzájárult a nyírbátori görög templom építéséhez, vagy szerettem hallgatni, ahogy a rendkívül nyakasan református Kodácsi nagyapám azt énekli; Tebenned bíztunk eleitől fogva, ha nekem a hitem fontos, ha komolyan veszem Jézus imperatívuszát, hogy aki megvallja, azt Ő is megvallja az Úr előtt, akkor nekem nem kell szégyellenem, nem kell titkolnom, magánügyként kezelni a kérdést.

És nehogy azt tessék gondolni, hogy ez valami görögkatolikus reklám, propaganda. Ez kérem egy botcsinálta szeretethimnusz. Mert szeretném hinni, minden munkámban ez vezérel. Szeretném hinni, hogy a szeretet kérdésében hiteles tudtam maradni. Mert tudom, hisz én vagyok legjobban bűneim ismerője, hogy annyi mindenben lesz sáros, simlis, hiteltelen az ember.  Az élet néha úgy bekoszolja, de abban nem lehet hiteltelen, hogy legalább a munkájában, álmaimban ne tükröződjön a szeretet.

És tessék csak végiggondolni, amikor egy édesanya főz, amikor egy kőműves falat rak, amikor egy sofőr embereket szállít, minden munkában, minden megfeszített izomban benne lehet a szeretet. Ahogy minden írásban, riportban, interjúban…

És ezt a sok-sok betűt azért véstem ide, mert októberben és novemberben népszámlálás lesz. Akkor majd megkérdezik, hogy tartozunk-e valamilyen egyházi felekezethez és, ahogy eddig is, én majd büszkén mondom, írom; görögkatolikus vagyok!

Még akkor is, ha ezzel Amerikában élő, ismert dokumentarista ismeretségét kockáztatom…   

(a mellékelt fotót a felújítás alatt álló, nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházban készítettem)