Ab ovo

Sanyika és Gabi a két unokatestvérem az összes imádságot tudták. Feküdtünk az ágyban, hárman. Nagymami pedig kérdezte;

- Na, hogy van a Miatyánk? - Ők pedig fújták… - Mit imádkozunk elalvás előtt? - és fújták…

Én meg csak kukán hallgattam. Nem tudtam egyetlen imádságot sem. Nem jártam hittanra, helyette volt örsi foglalkozás, meg azzal kecsegtettek, hogy ha nagyobb leszek még az „úttörőtanács” tagjai is lehetek. „Kodácsi” nagymamámnak az sem tetszett, hogy gyerekként azt találtam mondani, hogy az istenek földönkívüliek voltak, akik meglátogatták egykor a földet. Mert hát akkoriban nagy divatja volt a Daniken könyveknek… Görögkatolikusnak kereszteltek, de nem igazán tudtam mit is jelent ez. Pedig az apai nagymamám, Pintye Jánosné született Asztalos Erzsébet, hithű római katolikus, be sokat kérlelt; - Járj hittanra, legyél első áldozó! 

És nem csak engem kérlelt, hanem a szüleimet is, vegyenek rá a templomlátogatásra. 

Alma mater

A gimnáziumban Bodnár tanár úr „tanította” a Bibliát. „Ebben minden benne találtatik, amit az életről tudni érdemes!” – tette hozzá a magyar szakos tanár. Hite szerint beszélt. Kodácsi nagymamám akkoriban ajándékozott meg egy apró, puha, kék fedeles Károli bibliával és talán „felsőbb utasításra” olvasgatni kezdtem. Minden áldott nap. Ott volt az íróasztalom szélén. Jób és Jónás a nagy kedvenceim közé tartozott, aztán jött a Prédikátor könyve, a Zsoltárok, és Pál apostol levelei.

A gimnáziumban görögkatolikus hittant hirdettek, én pedig jelentkeztem. A szüleim nem is tudtak róla. Jeviczki Ferenc szelíden, kedvesen járt hozzánk a suliba. Áradt belőle a szeretet, és igazából nem is tanított, sokkal inkább nevelt minket, beszélgetett, aktuális problémákra reflektált. Nagykamaszok voltunk, tele energiával, tomboló hormonokkal. Ő pedig hihetetlen türelemmel fordult felénk.

Pünkösd előtt aztán, azt találtam mondani anyukámnak, hogy kellene egy tisztességes zakó.

- Miért? – kérdezte.

- Mert elsőáldozó leszek – feleltem. És emlékszem hogyan képedt el.

Még az osztályfőnököm, Szták Sándor is eljött, pedig megrögzött római katolikus volt, de azon a vasárnap ő is ott ült a padok között, abban a görögkatolikus templomban, amelynek az építéséhez Pintye János, nagyapám is komoly összeggel járult hozzá…

Onnantól kezdve a „kék Bibliát” mindenhová cipeltem magammal. Bárhová mentem, jött velem. Sorokat preparáltam, húzgáltam alá benne a fontos üzeneteket. De bevallom, nem lettem jó katolikus… A Milánóban rendezett Keresztény Ifjúsági Világtalálkozóra is inkább csak azért mentem el, mert jól hangzott, hogy Olaszországban lehet szilveszterezni…

Azért a „kék könyv” olvasgatása nem múlt el nyomtalanul. Amikor tévézni kezdtem és már beszélgetős műsort is rám mertek bízni, rendre hívtam papot vendégként a stúdióba a nagyobb ünnepek idején, és mindig rácsodálkoztam, Isten emberei milyen műveltek, milyen elkötelezettek és milyen felkészültek.

Szívesen emlékszem vissza a Váradi Józseffel, Bosák Nándorral folyatott beszélgetésekre. Mindig feltöltött, hogy Janka Ferenc micsoda lexikális tudással rendelkezik, hogy Bozorády Zoltán milyen jámboran volt tudós, Sipos Kund Kötöny, milyen nyakasan református és Miló esperes, milyen elkötelezetten görögkatolikus.

Mégis azt, hogy meg tudom élni a „görögségem”, amire Kocsis Éva, a „pap lánya” csak annyit mondana mosolyogva; szexepil, azt Szabó Tamás, akkori parochusnak köszönhetem.

Örökösföld

Az örökösföldi templom alapkőletételén szólított meg. Valahonnan tudta, hogy "görög "vagyok és feltette a kérdést; - Tudom-e, hogy görögnek lenni misszió is?

Sokat forgattam a fogaim között; misszió… Aki látta az 1986-os filmet, Robert de Neroval és Jeremy Irons-szal, Roland Joffé rendezésben, az tudja, mit jelent a misszió. De legalább is a Morricone zenére tuti emlékszik… Én azonban csak sejtettem, hogyan lesz a "görögségből" misszió. 

Innen indultunk… Nagyon távolról, nagyon a Jóisten háta mögül, hogy aztán odáig jussak, hogy egyházi lapokban jelenjen meg egy-egy istenes blog posztom, hogy egyházi rendezvényeken legyek műsorvezető… És aztán közel 20 év után, épp az örökösföldi templomban, Szabó Tamás atyának gyónjak meg.

A munkakapcsolat barátsággá alakult. Tamás többször segített, akkor is, ha éppen nem boldogultam egy lánnyal a szerelem útvesztőiben, vagy éppen, ha úgy éreztem az élet jobban besározott, mint szerettem volna. Neki köszönhetem, hogy ma már bátran vállalom a katolikusságom. Neki köszönhetem, hogy ma már jó munkakapcsolatban vagyok a két görög püspökkel és a metropolitával, hogy még a római katolikus Palánki püspök úr sem hajt el, ha történetesen a mise előtt egy villáminterjút szeretnék még készíteni.

Mea culpa...

A jó pásztor hazaterelte a fekete bárányt is. De ne tessék azt hinni, hogy tökéletes katolikus vagyok. Sok bennem a harag, az indulat, sok bennem a hirtelen mozdulat, gyenge a húsom, és sokszor elfárad bennem az akarat. Rest is tudok lenni, fordulok szoknyák után, néha az egész világra haragszom, horribile dictu káromkodom, mint egy kocsis, hogy aztán hosszú órákat üljek Szent Rita társaságában a Kossuth téri székesegyházban…

Credo

Tele vagyok hibákkal, bűnökkel, de valahogy mégis azt érzem, hogy a hitem még álmomban is jobb emberré akar tenni. Érzem, hogy átjár, hogy semmi mást nem követel tőlem, csak hogy tegyek valamit amitól kevesebb lesz a fájdalom, a szenvedés, amitől jobbak leszünk, jobban értjük egymást, még a haragomban is az érted haragszom, nem ellened vezérel. És legyen most ez a néhány sor egy nagy, nyílt, mindenki előtt elkövetett gyónás. Álljon itt, bárkit is megbántottam, ne nehezteljen rám… Én is csak ember vagyok és remélem lesz még alkalmam rá, hogy jóvátegyem… Álljon itt, hogy küzdök gőggel, hiúsággal, hogy csak gyakorlom az alázatot, hogy veszítve tanulok szeretni, de nem vagyok irigy, hogy hiszem az ember alapvetően sárkányfog vetemény, de benne lakik a jó is…

Álljon itt, hogy szertehullva, elporladva is voltam már, hogy onnan is felálltam, és semmi, de semmi nem segített, csak a hitem…

Most, hogy húsvét van és szólnak a fanfárok: „feltámadt!”, most szeretném csak igazán, hogy a hitem széjjel ne dűljön. Most kívánom azt, hogy legyen erőm Új Ember lenni. Hogy mindaz a tartás, az a szeretet, amit családon innen kaptam, - amit ma, amikor házi sonkát és a kezükkel készített sárgatúrót vágunk majd édesanyámmal és édesapámmal az ételben is megjelenik -, az vigyen tovább…

Az az elfogadás, tudás, amit tanároktól, papoktól kaptam, az adjon erőt a munkához, mert egyetlen lapra tettem fel az életem, ez pedig a tájékoztatás, az igazság örök keresése.

Így kívánok Istentől megáldott, kegyelemteljes húsvétot…

…hogy hitem széjjel ne dűljön…