Miközben az ENSZ-közgyűlés volt alelnöke a változó világrendről beszél a Central hotelben, egy bátori kisfiú azon merengett, hogy az élete hemzseg a traumáktól. Mint a nagyvilág. 2 éves korában lágyéksérvvel műtötték, és hiába hordta össze a kék-piros csíkos frottírköpenyben a fél kórház, mozdítható anyacsavarjait, az édesanyja beadta bölcsődébe, mert szükség lett anya fizetésére is. Talán az első emléke is ide köthető, megy a félhomályos folyosón és sír, mert anya csak egy van, csak csavaranyából lehet sok a zsebben... Hétéves, amikor az állandóan tüszős mandulájától megszabadítják. Ez már cefetül fájt, az orvos erősen szorította, a szájában pecek, hasított a szike, recsegett a meghökkent szövet, majd a kukában landolt a betegeskedő mandula. Plöttyent. 23 évesen egy bolond bátori estén csúnya pofonba szaladt bele. A dobhártyája szétszakadt, nem menekült a sebész szikéjétől. Megtanulta, felesleges az igazáért kiállni, ha az ellenfél egyetlen törvényt sem tisztel, túlerőben van és a kokainmámor megsokszorozza az erejét. Sokszor gondolt arra, mit kellett volna másképp tenni..? Szégyen lett volna a futás, de hasznos! Aztán jött két évtizednél is több, amikor megúszta néhány erősebb influenzával, meg egy bokatöréssel. Hogy a felhőtlen korszakot élete legdurvább élményével folytassa, egy agyvérzéssel. Milyen más sztori ez. Ismeri a testét, van néhány himlőhelye. Sokáig haragudott a nagyapjára, mert Imre bácsi temetésén úgy fogta meg a csuklóját, hogy egy nagy himlőfolt ott, akkor esett le és a helye, a csukló belső oldalán, évek múlva is látszott. Amikor a nagyapja meghalt, azonban örült, hogy ilyen örökre szóló emléket kapott tőle. Néhány vágásnyomot is őriz, de nem gondolta volna, hogy az agy lesz majd a következő igazán véres esemény. És mai napig sem tudja igazán elmondani, mennyivel lett kevesebb az események után? Egyáltalán kevesebb lett, vagy ekkor nőtt be a feje lágya? Szükség volt, egy ekkora pofonra? Ez volt az ára annak, hogy fia született? Hiszi, az életet visszafelé olvasva értjük meg. Míg benne vagyunk a dolgok közepében nem látjuk, mekkora a tenger köröttünk. Bámulta a jéghideg, januári éget. A Hold a Marssal nézett farkasszemet, miközben legyintett rájuk a Jupiter. Az örök égi színház ma éjjel is csodás szereposztásban játszotta a jól ismert sikerdarabot. Csak a fiú meséje akadozott. Az égi szerző elbóbiskolt volna, vagy egyszerűen nem szereti a happy endet? Mondják, hogy az ókori görögök isteni sorscsapásként könyvelték a szélütést. Sors bona nihil aliud... Csak jó szerencse, semmi más. Semmi más..