Éveken keresztül rajongtam a (nyírbátori) Bátori pékség rozskenyeréért. Éveken keresztül ez volt etalon, aztán, ahogy a régi jó dolgok, a bátori rozskenyér minősége hullócsillagként végezte. Ma már, se nem jó, se nem finom, csak éppen ugyanott készül… De már nem ugyanúgy, és végképp nem ugyanabból az alapanyagból… Amikor tavaly szeptemberben a Lipóti pékség bekopogott Nyíregyházára, akkor széles mosollyal üdvözöltem őket, hogy na majd akkor lesz itten kérem verseny; a Lipóti magasra teszi a mércét. És nem mondom, volt már olyan, ami kifejezetten ízlett, de az ámulat szépen lassan átalakult valami csöndes racionalitássá. Maradt a keserű felismerés;  olyan kézműves kenyeret, mint Bakó Attila barátom, vagy olyan szakértelemmel, szeretettel készülő péksüteményeket, amelyeket Stiller „schefponthu” Tamás készít, pékségben még nem láttam.

Ma azonban Lakatos „Vela-Volvo” Tibor egyik kenyere levett a lábamról. Ez a sötét színű, orosznak keresztelt, mai sütésű "fekete kenyérről" csak a rajongás szavaival tudok beszélni.

- Osztrák lisztkeverékkel dolgozunk, ehhez teszünk egy kis fehér lisztet, meg vizet, dagasztjuk, kelesztjük, aztán megsütjük. Aki szereti a savasabb, savankásabb kenyereket, az rajongani fog érte – mondja Lakatos Tibi somolyogva. Majd hozzáfűzi; - Ez a kenyér frissen, egy kis teavajjal megkenve verhetetlen!

Mivel Nagy Lacinál vettem ebédet - kétféle hurkát -, és délben nem bírtam az összest megenni, estére a hurkához is ezt az orosz kenyeret szeltem… Remélem nem blaszfémia, hogy az eredetileg Liskány Zolitól származó hihetetlenül ízesen készített véres (magyar) hurkakatonákat (orosz) fekete kenyérrel szereltem fel.

Miközben rágcsáltam a falatokat, melyekhez miniuborka is dukált, azon gondolkodtam, nem is olyan nehéz megszeretni azt, ami a miénk. Főleg akkor, ha nemcsak rendben van, hanem valóban ízes, ízletes, finom, lágy, mégis karakteres, mégis megsüvegelendő! És ahogy falatoztam azt is megértettem, miért szeretem én az orosz irodalmat, Tolsztojt, Turgenyevet, Solohovot sőt a keretbe még felvenném az eredetileg kirgiz, de oroszul író Ajtmatovot is. Mert karakteresek, mert olyat tudnak, amit Nyugaton nem. Néha azt érzem, az orosz irodalom közelebb térdepel istenhez... 

- Na, ha ízlik, akkor meg kell kóstolnod a „főnök kenyerét” is! – teszi hozzá Tibi és kapacitál, holnap délelőtt nézzek be hozzá, mert szívesen megmutatja, hogyan készül az a kenyér, ami neki a kedvence! Csak nehogy annak is poszt legyen a vége!