Te mire gondolsz? Mire gondolsz, ha másfél napra jött csak el a tavasz? Hanyagul feltette a lábát, cipőstül (gyönyörű magas sarkú, fekete, de a talap vörös) a dohányzóasztalra és franca sanzonokat fütyült. Lefitymálta a kávémat és azt mondta, ahogy én szeretkezem olyan, mint egy kötelező olvasmányon túl lenni. Még ha jó, akkor is csak kötelező és ez nyomja hátul a fejét. Vagy lehet, hogy az idő, a front...

Te! Olyan akarok lenni, mint a parfümöd, ha fogyni kezd, azonnal veszel egyet, hogy a "nincs" egyetlen pillanatát sem éld meg. Olyan ne lehessen, hogy egyetlen másodpercig nincs. Yves Saint Laurent-nek van a Hot Couture, na nekem az végső női illat. Még a hiányodnak is ilyen az illata. A nincs után ébredő vágynak ilyen az illata. És májusban a Trocadéro parknak is ilyen az illata. Kinézek az ablakon, csak a varjak kezdik élvezni a rövid szabadságra távozott telet. Nagyanyám megmondta; a kutya soha nem eszi meg. Fél négy van és alig látom a billentyűket. Francia sanzonokat hallgatok és magamra húzok egy takarót. Alatta pálmafák, fülledt nyár, szelíd tenger, barnára sült bőröd, fényvédő aloés illata, koktél, a pohár izzad, csókok csattannak…  

Azt mondják a polip kíváncsi állat. Azt mondják a polip okosabb, ravaszabb, mint gondolnánk…       

Aztán visszajövök a mába. A télbe. Visszajövök Nyíregyházára. Köpköd az eső, fúj a szél, borzolja a  varjakat. Aztán valahogy eszembe jut az élet; magvas gondolatok, esküdözések. Meg, hogy meg kell hajolni, hogy ki kell békülni magammal, Istennel, a tegnapok súlyával, jelenléti ívekkel és elszámoltatásokkal. Meg kell békülni az őszülő hajjal, meg azzal, hogy eljön majd egyszer egy esztendő, amikor a fele is elég lesz… Meg annak a fele is. El kell majd fogadni, hogy az élet édes kis semmiség. Az élet csak egy lehelet, egy kósza gondolat és a szerelem meg…

Ki emlékszik már, hogy évekkel ezelőtt sótlan volt-e a leves?

Vagy te emlékszel?