Várj. Várj míg felkel majd a nap. Várj míg felnőtt leszel. Várj. Te csak várj. Édesanyámnak, szegénykémnek, gyerekkoromban általában kétfélét kellett főznie. Édesapám például nem szerette, szereti a rántott húst, én meg csak azon szerettem volna élni… Édesapa olyan, - akkor még számomra ehetetlen…

„Nézz az égre! Nézz az égre!” – ahogy Ágostonnak szóltak, fentről, valahonnan; „Tolle lege!”… De te csak nézz az égre és lásd meg, hogy a déli égbolt színpadán ma is ott a dráma. Vagy inkább a líra? Ahogy az égre lépnek, körbe-körbe, mint gyermekek játékszere, mint a mágikus látcsőbe, amibe ha…

Elhagyatva. Málló falú templomok nyirkos hidege bántja. A kufárok kacsintása. A mögötte összesúgó tömeg. A jajveszékelő csönd. A semmi nem történik fájdalma. A felismerés. Ennek így kellett lennie. Nézi a hortyogó tanítványokat. Dühhel. Ám a megvetés sáros utcájából visszafordul. Nem akar koszos…

Jó lehet bárónak lenni egy zöldberuházásról álmodó, végtelen nagy, rónaságon! Nagy fák között dámot, gímet etetni, aztán éjjel arra kelni, hogy barcog, meg bőg! Géppel szállni fölébe és közben mondogatni, nekem térkép e táj! Mert a báró a Partiumból, - innen ni -  indult, s mivel a Tisza-parton…

Kimondták az őszintét. Az ő szintjén. Van, akinek fáj a foga, ha a teátrumban teátrális. És neki a parti az máshol Nagy(on-off). S lőn siránkozás, hogy na mán a feje a halnak, (aminek érdemes parfümbe mártva, naponta többször szappannal is sietve mosva, az igazi) megint nem szereti a kulturáltat.…

Szoktatom szívemet a csendhez. Hasadok. Anyagként. Mint  a dinnye, repedek. És aztán velem hasad a hajnal. Ha lesz még. Feltéve és megengedve.  Be kellene fejezni egy „anyagot”… Mert az anyag határidős. Jön a deadline, meg a lebaszás Damoklész kardja. Kint meg még éppen dobban ez a gyufásskatulya…