Még a múlt században léptem át a Nyíregyházi TV küszöbét. Abszolút zöldfülűként csöppentem bele egy eklektikus műhely kellős közepébe. Német-magyar szakos tanárként állás nem volt a városban, Nyírpazonyba jártam dolgozni, és mivel sem az alulfizetettség sanyarú kenyere, sem a korán kelés nem vonzott (ezzel már még a zseniális Descartes-nek is meggyűlt a baja, a svéd királynő udvarában, nemhogy nekem a nyírségi kiskakasnak), így a tv roppant komoly alternatívát állított nekem.

Csakhogy bekerülni, „oda” a Márföldi-Zajácz-Boronkay nevekkel fémjelzett szentélybe, nem volt könnyű. Sok-sok eszkimó jelentkezett, mind azt állította, hogy ő a legnagyobb „vadász”, bármikor, bármennyii fókát képes elejteni…

Még csak két hónapja jártam be ismerkedni a tv levegőjével, amikor Boronkay Ferenc, akkori gyártásvezető és műszaki vezető, azt mondta nekem, hogy a hagyományos, beavatási szertartással is felérő, Ferenc-napi mulatságra, szerény személyemet is elvárják.

• „Hozni nem kell semmit! Lesz étel, ital bőven! – tette hozzá Feri bácsi egy hamiskás mosoly kíséretében.

Ez a meghívás talán az egész karrierem megpecsételte. A Ferenc-napi mulatság után ugyanis úgy éreztem, én már a „falka” tagja vagyok. Ittam pertut rendesen, ettem is a legnagyobbakkal, hát nekem most már itt a helyem. Nem is gondoltam volna, hogy a „beavatás” nem egy buliban, hanem majd a kemény, hétköznapi munkában történik meg. Ott kell jeleskedni. Ott kellett megérteni, ha Pelyvás Adrienne, a megírt, egy perces (12 gépelt soros) híradós anyagban, csak a tulajdonneveket nem húzza alá pirossal, akkor van mit még tanulnom…

A Nyíregyházi TV-ben eltöltött évek alatt sok mindent megtanultam. Boronkay Ferenctől például azt, hogy nem káromkodunk, hogy mindig, minden körülmények között a munka az első, hogy szolgálunk, hogy a legkisebb, legeklektikusabb műhelyben is a kultúra, a kultúra széles körű megismertetése a feladatunk és a célunk.

Boronkay Ferenc sosem harsány, sosem hanglér ember. Matematika-ének szakon végezett, kiválóan zongorázik és tangóharmonikázik, az első munkahelye a Magyar Állami Népi Együttes volt, de alapító tagja a Magyar Állami Énekkarnak, táncolt, zenélt országos hírű csapatokban és a klasszikus zene titkos nagykövete Nyíregyházán. Ő az, aki a feleségével együtt mindent megtesznek azért, hogy a legjobb zenekarok, énekkarok, művészek jöjjenek el a szabolcsi megyeszékhelyre és ha már itt vannak, akkor róluk kiváló minőségű felvételek készüljenek, nem titkolt céllal az örökkévalóságnak is.

Feri bácsi akkurátus ember, aki a koncertek után napokat tölt azzal, hogy az is élvezhesse a zenét, aki nem volt jelen a koncerttermekben. Mert univerzális ember; ha kell vág, jól ismeri a digitális vágás rejtelmeit, ha kell adást rendez, felvételt vezet, sőt szükség esetén a kamera mögé is be tud állni! Talán ezért is övezi személyét különös tisztelet, mert tudják, bármikor, bármiben számíthatnak rá, az ötleteléstől a kész, adásba rendezett műsor kialakításáig. És akkor tegyük hozzá, hogy a személyében a technikai kollégák olyan humánus érdekképviseletet kapnak, ami ritkaságszámba megy a cégeknél. 

Mellette pedig intézi a Nyíregyházi TV dolgait, csendben, fegyelmezetten évtizedek óta. Ő jár Budapestre, ő számol el, ő írja a műsortervet, pályázatok egy részét, ő az, aki nélkül ez a tv egyszerűen nem működne, vagy nem lenne ilyen sikeres!

Jelenleg stúdióvezető, ő a harmadik ember, Zagyva Gyula és Tarczy Gyula mellett a tv-ben. Sokan ismerik, már csak a kedves felesége, vagy éppen édesanyja, a város díszpolgára, Ági néni révén is.

Boronkay Ferencet, a mi Feri bácsinkat, a Nyíregyházi TV legendás gyártásvezetőjét, lelkét, mozgatórugóját megyei Prima-díjra jelölték. Ez a kis írás arról szól, hogy a kollégái, „tanítványai”, mert vagyunk egy páran, akik emberséget, szakmai alázatot tőle tanultunk, azt szeretnék, ha nem csak jelölt lenne, bár az is nagy dicsőség, hanem meg is kapná a díjat!

Aki hallja, adja át!