Az egyik nyáron, nagy bánatomban azt sem tudtam, hogyan lesz tovább. Már-már ott jártam, hogy külföldre költözöm a szívem elől, akit egy lány ellopott. Szóval, ebben nagy bánatos állapotomban, Szoboszlai Gyula, aki apám helyett apám, beültetett a kocsijába, és elvitt Monokra. Útközben tervekről, évekről, álmokról beszélt. Meg arról, hogy a vendégház kertjét teleültették kajszival és lesz abból még pálinka is. Meg kell majd kóstolnom, véleményt kell mondanom. Meg sem állt a nyelve, ahogy szokott. Az én gondolatom meg messze járt, a lánynál, és azt sem tudtam, hogyan dolgozzam fel a velem történteket, de Gyula csak mondta a magáét, azzal a pergő szavajárásával, kizökkentett, terelte a gondolataim, majd azt mondta; az élet megoldja a legnehezebb feladványokat. Így vagy úgy, de megoldja.

Emlékszem arra, amikor Gyula ült így nálam a Bujtoson, néhány évvel korábban, fogalma sem volt, hogyan tovább, mi lesz velük. Az élet akkor is megoldotta feladványokat.

Persze, arra is emlékszem, amikor életemben először Stroganoff-bélszínt készítettek nekünk még a főiskola konyháján, mert talán akkor lett Venesz-díjas? A Jóég tudja csak, hogy miért, de bekerült a híradóba és jó vendéglátóként, ott a kamerák előtt főzött és vett le minket a lábunkról a csodálatos ízekkel. Gyula emlékszel? Hogy faltunk, Lőrinczy Kornéllal, meg Nyánku Mikivel, Te meg Cica, csak néztétek az éhes médiamókusokat…  

Aztán jött a chef-csata, meg a Mestervacsorák sora. Bár Tarczy Gyula, sokkal jobb konferanszié lett volna, te bíztál bennem, meg mondogattad, megellik az három tőggyel is; Z. Pintye is megoldja.

Sokan Gyulát szigorú tanárként, főnökként, mesterként ismerik. Kérlelhetetlen, impulzív, odamondogatós és nem fél konfrontálódni. Emlékszem a kis Gyuszinak volt egy barátnője, szintén szakmabeli, úgy félt Tőled, hogy az már legendás. „Gyula bácsi olyan szigorú…” – mondta nekem és én nevettem; egy emberről beszélünk?

Mert én a csupaszív, segítőkész, mosolygós mesterszakácsot ismertem meg benned, aki mindig megkínál, étellel, pálinkával, aki mint egy rossz gyerek, mindenből is poént gyárt, nevet és szeret élni. És akinél olyan könnyű leköteleződni, mert egyszerűen meghálálni sem lehet azt a sok gesztust, azt a sok teli tányért, azokat a jó pálinkákat!

Mondom, Gyula szeret élni, meg azt hiszem egyszerűen csak szereti az embereket. Na meg a családját, a feleségét, a lányát, és a fiát, akire roppant büszke!

„- Tudod, mi karácsonykor odaállunk a fa köré, megfogjuk egymás kezét és közösen éneklünk, még mindig…”- mondta nekem egyszer kint Sóstón és láthattam, ahogy egy nagy könnycsepp reszket a szeme sarkában.   

Mások lapcsánkakirályként emlegetik, pedig emlékszem én micsoda lendülettel készült a szakácsolimpiára, vagy milyen gondossággal készítette el a mestervacsora fogásait.

És akkor tegyük hozzá, hogy Gyulának köszönhetem a Cziránku Cicával, István Andrissal, Konyári Sanyival, vagy éppen a Huszár Tibivel kötött barátságot.

Jó csapat ez, és a főnök persze ez az örök gyerek, Gyula bá’! Év elején kétszer is főzni ment a horvátországi földrengés áldozatainak, az elmúlt hetekben meg talán egy napot sem pihent a rengeteg rendezvény miatt.

Adósa vagyok! Adósa, mert ugyan csütörtökön ünnepelte születésnapját, de be még eddig nem csöngettem hozzá, hogy Isten éltessen! Adósa, mert meg kellene írnom az Ízkirályok történetét, interjút kellene összehoznunk, amiből az is kiderülne, hogy a nagyszabású mestervacsorák után egyszerűen megáll a Burger Kingben egy Whopperre, mert amikor odaér, már talán valami le is tud csúszni az izgalomtól összeszűkült torkán, akkorra már talán enged annyit a stressz…

Gyula! Fura köszöntő lesz ez, mert olyan töltött káposztát posztolok, amivel az elmúlt 3 hétben kétszer is megvendégeltél. Tudod jól, ez a birkás káposzta, aminek nagy rajongója lettem. Lefotóztam, ebbe a köszöntős posztba be is szúrom és úgy írom; az Isten sokáig éltessen!!!

Sose feledd, a család, meg a citrommal teli télikert az első, de azért jöhet még egy kis lapcsánka, meg birkás káposzta is a népnek, az istenadta népnek!