Kérem vetkőzzön le! Tegye szabaddá a lelkét. Nem! Nem a szívéről van most szó. Azt hagyja. Tudjuk, hogy egy ideje hevesebben ver, nem tud megnyugodni, szeret, szerelmes és néha félrever, meg ki is hagy. Tudjuk.

Ne legyen szégyenlős! Ennek most itt nincs helye. Az urológusok nevetve mondják; nincs „nagy fasz” a vizsgálójukban. Csak félénk egerek. Összemegy ott a macsó bátorság, meg a fene nagy férfiasság.

Vert had? Mire gondol? Maga egyetlen apró, lélek, akit egy ajtón ide a színpadra belöktek. Nem had, de még szakaszocska sem. Bozótharcos.  Maga választott szerepet! Lehetett volna néző is, fővilágosító, súgó, de maga drámai, nagy szerepekre vágyott.  Pedig született táncos-komikus? Az sem. Nem. Csak egy botcsinálta bohóc. Egy számmal nagyobb arccal, két számmal nagyobb önérzettel.

Ez az apró testek, meg az egyedüli gyerekek rákfenéje. Hogy nagyobb lenne a szíve az átlagnál? Nem. Sajnos csak képzeli. És nem is okos. Kicsit sem. Az okos nem ilyen!

A vonzó, intellektuális férfi nem offenzív, nem agresszív. Van benne valami maszkulin érzékenység, de attól még az Y kromoszóma határozza meg; magabiztos, erős, állhatatos, őszinte, megbízható, intim, hűséges és úgy tud szeretni, mint egy amerikai filmszínész.

Maga meg? Hazudik, vergődik, kiabál, előveszi a férfiasságát és mutogatja, mint egy óvodás! Maga szépen „megírt” egy életet, egy szerepet, egy férfiideált és most szipog, hogy ez a kitalált, összelopott, összehazudott férfiszerep nem is annyira izgalmas?    

És most ne álljon ott. Mindent tudunk. Maga kitalálta magát, csak kérem rosszul! Senki és semmi sem az, aminek maga mondja. Rossz varázsló, felsült bűvész!

Megismétlem; vetkőzzön le, tegye szabaddá a lelkét. Nem ígérem, hogy nem fog fájni. De magát szépen kitöröljük, a bugyuta történeteivel, pedigréjével együtt. A lelkét egy bálna kapja majd meg. Lent a mélyben énekelhet, meg bolyonghat.

Feküdjön le oda! Hunyja be a szemét! Csak néhány pillanat az egész…