Ha azt hiszed, ez az utolsó tánc...
Bolondul táncoltam, hátha látodMondd; megvan-e még az új barátod?Minden barna hajban téged láttalakVirágszínű víztoronnyal vártalakVan-e olyan, hogy maszkulin érzékenység?Van-e olyan, hogy szőrös vérzékenység?Milyen borból jó a lelki fröccs?Évekig, ha várlak, mire ösztönöz?Horgonyok közt guberálokHa kell hitet visszaváltokS mit aprót kapok cserébeBelőle virágot ültetek cserépbeNézd, neked öltözök ünneplőbeFénylik a lelkem, mint mécses a temetőbe’Fújom a nyarat, attól tajtékzik a tengerTud-e szeretni, aki ugrani nem mer?Akkor is, ha mély a vízAkkor is, ha mélyre visz,Olyan mélyre, hol kavics alatt kagyló az ösztönOlyan mélyre, hol a szerelem nem börtönHol nem leélem, hanem boldogan töltömS indás, zöld, folyondár az életHa itt vagy, senkivel nem cserélekRajzolok Napot oda, hol nincsTe vagy a mesés, örök nagy kincsTe érted indulnak a konkvisztádorokMiattad üvölt, s lesz sivatagszáraz a torok…Miattad ébren álmodva bolondulokS a Punnany Massivot arra kéremNe legyen rest, mondja el neked zenében;Csodának látlak én téged, azért hiányzol.Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek,Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed,Hagyd, ha bolond leszek, csak hadd legyek veled.
