Néhány éve Szatmárcsekén készítettem vele interjút. Az M1 szalajtott minket, volnánk szíves, ott a művésznő, meg egyébiránt is, olyan fontos lenne. Szaladtunk. Másfél óra az út. Az utcán, a járdán, a paplak előtt készült az interjú. Törőcsik Mari nagy lendülettel beszélt arról, hogy neki még sok dolga van a világban, egyelőre nem tervez a halállal. Persze nem én hoztam fel a kérdést, ő maga kezdett el beszélni arról, hogy mindenki megöregszik és  ha tehetjük, mi ebben ne kövessük a példáját... A fontos dolgokra visszatérve meg bátorkodott kijelenti, hogy például itt van a csekei, fiatal, református pap, oszt kéne neki egy rendes feleség, és ő bizony meg nem halhat addig, amíg nem kerít neki egy formás, kedves, aranyos, tisztességes jányt…

A pap pirult, mi nevettünk. Nyár volt és  hittem, hogy Törőcsik Mari sose hal meg, mert neki mindig lesz dolga; színpadon, Szatmárcsekén, vagy mittudomén, valami nőegyletben…

Más...

Sose felejtek el egy disznóvágást, Apagyon. Értelmem akkor nyiladozott, és már a spórban pirult a véres, meg a májas, nagyapám már rázendített, fogyott a bor rendesen, nagyanyám már a plafonon szégyenében, na meg mérgében. A tiszta szobában, meg én ébredtem meg, mert a korai kelés, meg a hideg, meg a munka... és akkor a tévében egy Máté, meg egy Mari nagy szerelmét vetítették. Akkor értettem meg először, hogy hát kérem van ez a Törőcsik Mari, meg a Soós Imre, meg a Fábri Zoltán, tette hozzá apám sietve...  Meg van egy csuda Magyarország, ami már mennyország, mert olyan erő tud lenni abban, ami szívből, lélekből jön, olyan döbbenetes energia feszül itt kérem a Kárpát-medencében, hogy egyszerre van kedved sírni és kacagni tőle. Hát nagyapám meg is tette. Egy nagy sörös kirgliben hozta be a fröccsét, ami nyomokban szódát is tartalmazott, gigáját kiakasztotta és nyelte a nedűt, majd felkapta a fejét és velem együtt nézte a Körhintát…

Köszönöm Törőcsik Marinak. Köszönök megannyi élményt, filmet, kedves és fontos percet, köszönöm, hogy halála után is marad nekem, hogy sokat emlegethetem, hogy nézhetem…

És most mégsem a Körhintával búcsúzok, hanem azzal a jelenettel, ami annyira Törőcsik Mari nekem.

Isten vele, Művésznő! Isten vele Mari! Mi megsiratjuk, Fábri, Garas, Maár Gyula, meg Soós Imre meg már nagyon várta… Odafent…