A történet szerint Jézus hat nappal a Páska ünnepe előtt, Betániába érkezik. Lázárnál vendégeskedik, akit kiparancsolt a sírból… Lázárnak két testvére is van Mária és Márta, és ez már a harmadik alkalom, hogy Krisztus urunk ellátogat hozzájuk. Szereti őket.

A testvérek kedvesek Jézus szívének. Lázárról már tudjuk, hogy visszahozza a halálból. Mártáról korábban kiderül, a konyhában ő a főnök, de jobb szeretné, ha nővérkéje segítene neki. De Mária inkább nagy, tágra nyílt szemekkel hallgatja az Urat… És most a harmadik alkalommal, kereken egy héttel a keresztút előtt ugyanez a nő méregdrága olajat vesz elő. No, nem étolajat és még csak nem is olívát, hanem nárdusból készültet és János evangélista azt is tudni véli, hogy fél font azaz valamivel több mint 30 dekagramm volt, a királyokat megillető olaj súlya. Mária odaül Jézus elé és ezzel az olajjal keni meg a lábát. Micsoda jelenet, ahogy a nő az illatos, különleges olajjal keni a Krisztus lábát. És aztán láss csodát, a hajával törli meg. Azt kell feltételeznünk, hogy a lánynak hosszú, sűrű haja volt és szemérmesen, talán még bele-belepirulva kente meg az Úr lábát…

Iskaróti Júdás, igen az áruló, fel is háborodik, miért nem adták el inkább azt a drága olajat, és boldogították volna  szegényeket az érte kapott 300 dinárral… Milyen kis önérzetes ez a Júdás, tennénk hozzá, de inkább csak legyintünk…

„Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi!”

– szólítja meg Jézus, János írása szerint. (Jn 12,1–8) Máté pedig azt is tudni véli, hogy így folytatta;

„Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” (Mt 26,6–13)

Mindez arról jutott eszembe, hogy virágvasárnapon otthon jártam. Édesanyám, ahogy szokta, ebéddel várt, amit édesapámmal költhettem el. Ahogy korosodom értem meg, hogy ezek az igazán fontos pillanatok az ember életében. Mert bármi is legyél az életben, bárhova, bármeddig is juss, a Gondviselés úgy akarta, hogy ez a nő legyen, akinek a méhében 9 hónapig növekedhetsz albérletben; hús vagy a húsából, vér a véréből és ez a férfi, aki nemzett, akitől megtanulhatsz emberül…

Milyen furán hangzanak ezek a mondatok. Mennyire nem mondanak semmit egy réges-régi szerelemről, egy szerelmetes éjszakáról, mennyire nem tudják visszaadni azt a féltést, szeretetet, azt a végtelen gondoskodást, az állandó lemondást, ami odáig vezetett, hogy én most ezeket a sorokat rovom…

Szóval a virágvasárnapi ebéd után édesanyám szelíden fordult hozzám;

- Fiam le kellene vágni a lábamról a körmöt.

Nem olyan ritkaság ez nálunk. Persze van egy pedikűrös, aki elvégzi békeidőben ezt a feladatot, de édesanyám állítása szerint vagyok én is annyira alapos, ha nem jobban és hát megbízik bennem, jobb szereti, ha az én lábamon nyugszik a lába, ha az én kezem munkájával hullik a körme feleslege…

Meg emlékszem én azokra a múlt századi estékre Apagyon, amikor édesanyám nagyapa lábát tette rendbe. Sikálta, reszelte, vágta a körmét, tyúkszemét és papó boldogan nyugtázta, hála Istennek, hogy született egy ügyes kezű lánya.

Miközben végeztem a munkám és anyukám lába az ölemben pihent, Mária, meg a nárdusolaj jutott eszembe, meg azok az esték, amikor még élt a nagyapám és én gyerekként a konyhában kisautókat tologattam, édesanyám pedig nagyon akkurátusan tette rendbe az édesapja lábát…

Van ezeknek a pillanatoknak valami intim, családi szentsége. Van ezekben valami, ami erősíti a családi köteléket, ami elmélyít, megszilárdít, valami, amitől úgy érzed, hogy a világ rendben van, fontos feladatod, küldetésed lehet; rendbe kell tenned édesanyád lábát. Aki ráadásul szentül meg van győződve, hogy a fia ebben is ügyes… Meg aztán milyen semmitmondó, picuri, de annál inkább szívből jövő, hálás viszonzása egy körömvágás azoknak az estéknek, amikor gyerekként vonakodtam anya ollójától. Micsoda hisztiket vágtam én le kérem szépen, hogy ne nyúljon anya hozzá, mert fáj, mert nem jó, mert egyszerűen nem akarom és egyébként is csak... 

Nem tudom, hogy kell ezt leírni, azt sem tudom, hogy érti-e bárki. Csak azt tudom, hogy nekem egyszer a lakásomban vágták le a hajam és sose voltam olyan büszke a frizurámra, mint akkor. Mert varázslat ez. Varázslat levágni, megszépíteni, szeretni. Szent, szerelmetes, bensőséges, istenadta varázslat!