Mondd, hogy lehet ilyen pontos, Az első nőm, kinek az idő fontos?

Vajon, ha láttál volna megszületni, ha ott lettél volna, amikor először sírtam fel, akkor meg tudnál bocsátani nekem? Ha tudnád, hogy ez az ember, aki naponta többször is zuhany alá vágyik, az vérben, mocsokban… Édes istenem. Amikor még szívtad a cigit mindig letusoltál, azt mondtad „lefertőtleníted” magad és úgy bújtál mellém… Az illatod… Van olyan, hogy egy nőnek mindig öblítő illata van? Van olyan, hogy mindig tavasz, meg koranyár? Még télen is???

Megint egy ébredés, de nem haragszom én rád hétfőn.

Megint egy tévedés, hogy változunk és nincs még késő.

Szerdáig várok rá, s ha csütörtököt mond már péntek,

Vasárnap mégis én, csak én leszek, ki szólít téged.

Te alig múltál hat, amikor Geszti már legalább a harmadik virágzását élte. Túl az Első emeleten, az Ászok ászán, meg a Rapülőkön, jött a Kalózok című film, és mi ezt a Dés-Geszti mixtura pectoralist úgy nyeltük, mintha Jägermeister lenne. Most főleg, hogy holnap megint hétfő. Eszembe jut. 1999-et írtunk. Tavasszal mutatták be, vagy ősszel? Ki tudja már… Szól a zene és valahogy ismét körötted keringek. Bolond műhold, szerencsétlen üstökös….

Ma talán végre megtalálom.

Van egy arc, szembejön az utcán,

Van egy perc, s én ott leszek, de ott ám!

Tudod, kétszer nincs öttalálatos a lottón. Az ember reménykedhet a matematikában. Meg a valószínűségszámításban. Az egész csak önámítás. Hogy a Csoda magas sarkúban, spagettipántos tangában megérkezik. És engem akar. Az őszülőt, az őszbe csavarodott fejűt… Pedig úgy futok mint a nyúl és tekerek, pedálozok, mint egy kisiskolás…

Te, én olyan jó vagyok már, hogy kispapnak felvennének. Na jó, talán annak mégsem. Püspöknek. Esetleg.

Mondd, mi lenne?

Ha egyszer a dél is fekve lelne,

Beérném ennyivel.

Na de kelni kell, kanyarog a kifli

A vaj alatt, enni kell.

Tej a tűzhelyen, menni kell,

Lenni kell.