"Született hazudozó vagyok..." – mondta Fellini egy róla készített dokumentumfilmben. Jól ismerem Fredericót. Furmintot kótaji szódával issza, és az Irsait dottore Irsainak nevezi. A pálinkából csak a göncit. És hazudik. Hazudik mint Háry, mint Münchausen, mint Pinokkió. Hazudunk. Együtt vagy külön. Hazudunk. Hazudunk magunknak szerelmet, múltat, jelent és jövőt. Tegnap azt hazudtam, hogy szeretsz. És amikor mondtam, mindenki tudta, hogy hazudok, csak én hittem abban, hogy a színtiszta igazságot mondom…

Nem mondtam neked igazat. Magamról soha. Mindig titkoltam, hogy aszkéta vagyok, meg angyal. Egy földre küldött angyal. Az állásommal játszottam, amikor beléd szerettem. Akkor is elhazudtam az igazságot. Neked is, meg a Főnöknek is. Csak a szerelmet nem lehet hazudni. Azt lehetetlen. És én így szerettelek.

Fejes Endrének van egy novellája, a Hazudós. Na az a kedvencem… Egy kék fényű, huncut is kis csillagról mesél benne. Az vagyok én. Pontosan az. Az a huncut csillag. A Szent Anna tóba járok fürödni. Nyaranta a Feneketlenbe is, meg néha Fancsikára. Éjjelente lemérem hány lépésre van a Csonka templom. Tőled. Tőlem. Aztán lassan indulok vissza. Ha ember jön szembe hazudok valamit. Könnyűt. Mosolygósat.