Ti cápák fagytok, szentigoz; de ha fékeszitek makotokban a cápát, antyalok lesztek; mer az antyal nem más, csak mekfékezett cápa.

Fenn a magasban kis, folttalan madarak hófehér szárnya siklott ide-oda: a nőnemű levegő kedves gondolatai voltak; de a mélyben, a feneketlen kékségben lenn hatalmas leviatánok, kardhalak és cápák száguldoztak fel s alá: a hímnemű tenger erős, zaklatott, gyilkos elmélkedései.

Nagy szívek néha egy pillanat határai közé, egyetlen mély görcsbe sűrítik azoknak a sekély kínoknak összességét, amelyek gyengébb embereknél egész életükre eloszlanak. (Herman Melville: Moby Dick)

S ha meglenne a hal, mely Jónást nyelte el, ha tudnánk, hogy még mindig ott úszik a mélységben, a nagy kékségben, akkor vajon lenne-e jogunk elpusztítani? Érezhetünk-e felhatalmazást a levadászatára? 

Nem, a válasz valószínűleg egy egyszerű nem. Csak a Jóistennek lehet akarata, szándéka és felhatalmazása rá...