Debrecenben tavaszi nagytakarítás volt a McDrive-ban. Dombrádon a pázsit kapott új frizurát, Nyíregyházán, a Kemecsei úton épülő, félkész, de már most impozáns megjelenésű, családi házak álmodtak arról, hogy rövidesen emberek költöznek a tetők alá. Boldog biciklisek és mosolygós arcú futók szívták mélyre a lila orgonák illatát. Már-már meghatóan békés, csöndes és boldog országot láttam a Munka ünnepén. A méregzöld, friss, májusi kulisszák között egy boldogtalanságában is boldog országot láttam.
Túl az üvöltő és szánalmas propagandákon, meghökkentő öngyilkossági rátákon (http://worldpopulationreview.com/countries/suicide-rate-by-country/ ) , túl ezer bánaton és keserűségen hirtelen észrevettem ezt hajdúsági és szabolcsi, cifra pezsgést; az élet élni akarását. A sorstalanságában elátkozott vadkelet valami bűbájos, gyermeki és giccses ábrázatát mutatta. Pedig a hullámzó frontrendszer és az istenadta felhők sok-sok szürkeséggel rontották az aranykort idéző harmóniát. A Bujtosi-városliget harsány és közönséges ricsaja, iszonytató tömege, a gyorsétterem tolongása és a közeli benzinkút zsúfoltsága is azt üzente, van még szufla, és van még forrás, szőlőre, lágy kenyérre.
A Németországban élő unokatesóm szerint sokkal boldogtalanabbak vagyunk, mint, ami indokolt lenne. Nem tudunk örülni a VAN-nak, a MOST-nak és annak a különösen szép országnak, amiben élünk. Tiltakoztam. Már hogyne tudnánk örülni, csak éppen a magyar ilyen fajta, sose elég neki az, ami van, sose örül a MOST-nak, mindig összevet, hasonlít, mindig talál egy repedést a legszebb, olasz márványszobron is.
Sokat idéztem, Roy és Ádám szerint a boldogság egyszerű. Egy ajándékba kapott szerelmetes korallvirág, egy négylevelű lóhere, egy szalonnasütés a szülőkkel mind ilyen könnyű egyszeregy. Na meg egy álmos délután, a felhők közül előbukkanó első májusi napsugár is.
Jajj, hány nagyfröccs várja a rohamot a Deszkásban, hány vízcsöpp álmodik még mélyen a földben, hogy társaival körbe öleli testünk a Parkfürdőben. És még le sem hullott az az esőcsepp, ami majd megszőkülve a Tiszában visszatükrözi a hullócsillagokat egy nyughatatlan augusztus éjszakán. Az élet élni akar. Az élet most ballagásokra gondol, érettségikre, első szerelmekre. Az élet talán rád és rám is gondol. Kezünk összekapcsolja és tenyerünket úgy tapasztja össze, mint kiéhezett szeretők, lázas ajkait…
