Kutyatej nevet az ablak alatt, viacolor sárga utak indulnak a szívek felé. Ma reggel úgy ébredtem Óz vagyok, nagyon nagyot varázsolok; kékből, zöldből, sárgából. Simán behozom a házba a céda tavaszt. Ha itt lennél még fel sem ébrednél, egy szeretlek csókot adnék a cseresznye szádra. Vasárnap illatú reggel, a kávé a legnagyobb cinkos. Merre vagy? Merre vittek a tegnapok, hol vagyok, ha hallgatok? Egész éjjel sárkányszíveket paníroztam. Egész éjjel apró rákokat pucoltam, hátha megjössz. Hátha éhes vagy. Hátha. Borom is van, remek. A világ ideges, a világ épp most kap sérvet, a világ éppen nem érthet, de mi szigetet építünk. Sajátot. Sós víz lesz körötte és jó nagy sziklák, hogy kéz a kézben ugráljunk a vízbe. Saját halak, saját rákok, saját vízbe, saját tintahalat látok.

Mit őriznél, mit vinnél magadra, ha nagy fehér hajó csábítana? Jóképű, fiatal kapitány fogná a barnára sült kezed?Egy fejre ejtett kókuszdió, igazán kijózanító. Jön a száz év magány, meg a nagy szomorkás zenék évszaka, így lesz hideg minden éjszaka… Vajon van-e retúr csónak, fregatt, hajó, úgy lenne jó. És most jövök rá, hogy elvittél magaddal, csak valami sötét szekrény mélyére dobtál, s rám mordultál; a szív vazze, nem raktár…

Becsengetnek a tavaszi álmok, az ágyban fekve messze járok, és csokorba gyűjtöm a napfénytől vak vágyat, egykedvűen bevetem az ágyat, rossz lábbal bicegek, a ház felett ezer madár csicsereg. Odafent, jó magasan derült az ég, vagy csak hozzám járnak a sírós fellegek?

Aztán jönnek az egyszerű sorok. Piritós. Kávé. Zene. Szövegek írják az életem és megrendeltem már az új hitem, csak még nincs legyártva. Még nincs. Várólistákon kiábrándult emberek. Ennyi kívánságot feldolgozni sem lehet. Állunk. Sorban. Várunk…

Valaki nyomja a gombot. Piros-zöld nyilak ébrednek. Egy liftben a mennyország felé… Kopogtat. Még senki, semmi. Kopogtat. Kitartó egy róka. Most éppen búzamezőkről, és minimál tűzhányókról tart majd remek előadást…