Szerelem, szerelem,

jaj, velem mit tettél?

Hogyha már ezt tetted,

kicsit időzhetnél.

Maradj deres őszig,

maradj nap hulltáig,

fehér hold keltéig,

koporsóm teléig.

(Rab Zsuzsa: Parafrázis)

Mitől lesz egy férfi gyámoltalan, gyenge? Náthától, influenzától? Mitől lesz egy ketrecharcos nyivákoló pulya? Szívébe tőrtől, bokatöréstől? Hát nem fáj neki, ha pofozzák, gáncsolják, ütik. Így nevelték; a férfit a sors, az istenek néha jól megbüntetik. Jól megbüntetik, meg jól helyben hagyják. S az meg fog nélkül, mosolyogva tűri a sorsát. És talán még élvezi is. No, nem a fájdalom gyönyöre hajtja, nem valami buta, ösztönös perverzió, hanem mert tudja, minden harc; reggel felkelni, munkába menni, helytállni, legyűrni a test kényszereit, koncentrálni. Minden harc, még szeretni, hinni és remélni is.

A férfi ott csúszik meg, amikor a benne lévő energiákat csúfolják meg. Ott, akkor lesz gyámoltalan, amikor magát istenekhez mérné, de viccet csinálnak belőle és ujjal mutogatva kinevetik. Amikor kohó-forró szerelmét lefitymálják, hazugnak, gyerekesnek tartják és szembesítik; hát azt hitted… de cuki… A férfi akkor semmisül meg, amikor a benne lévő atomerőműről bebizonyítják, annyi elektromosságot, hőt sem képes termelni, ami egy röpke szalonnasütés parazsához elegendő lenne. Lecsupaszítják, Sámson-haját leborotválják és mint női antipólusát, Cersei Lannistert, pucéron hajtják végig a város fő utcáján.

Vannak csöndes, magukat emésztő férfiak. Vannak könnytelen, hangszalag nélkül született férfiak, akik egy módosult kromoszóma élő, eleven, de szisszenéstelen szobrai. Vannak vadnyugati férfiak, gladiátor férfiak, akik úgy élik életüket, mintha minden pillanatban Szkopásznak állnának modellt.

És vannak cserfes, beszélő férfiak. Vannak, akikben meg tud szólalni a Kosztolányi „kisgyermeke”, akik képesek a férfit nyomasztó félelmekről, kínokról, lelket rágó férgekről beszélni. Vannak, akikből egy-egy ritka, urándúsított szerelem úgy csalogat ki dalokat, balladákat, ódákat, drámákat, hogy az már nem holmi gyermeteg panasszá lesz, hanem érettségi tétel…

Ne fogjon hát senki könnyelműen a húrok pengetésihez! Ne nyavalyogjon buta, bárdolatlan a szavakat eszköznek használó férfi. Ne nyivákoljon, ne üzengessen füstjelekkel, ha csak talmi, földhözragadt bajok bántják. Csak akkor merjen ordítani, ha félő, hogy szíve-reaktorában az üzemanyag olvadni kezd és végzetes tragédiával fenyeget. Minden más esetben hallgasson, mert az nem szerelem volt, csak álmában ért katonadolog….

Ami nem szerelem,

visszadobja a száj is,

mint csömörös pecsenyéket,

 

ami nem szerelem,

visszadől, mint borok a túlról,

mint bumerángok,

de sohasem, mint a visszhang,

sohase, mint a fecskék.

 

Ami szerelem,

ha falánk is százszor,

csak, mint a fecskék, úgy jöhet vissza,

s maga-feledten, mint a visszhang,

mint gyermeked száján

visszajön a tej.

(Páskándi Géza: Visszajön a tej)