Először is sehogy. Ne mondjunk nemet a végzetre. Ne higgyünk a véletlenekben. Ne gondoljuk azt, hogy minden megmagyarázható számokkal, törtekkel, meg képletekkel. Ne gondoljuk azt, hogy a viharban, az égzengésben, a sűrűn földbe csapódó villámok ellen értelme lenne kiállni a tisztás közepére, felemelni a kezünk és azt ordítani; legyőztelek…
A végzet a beleegyezőt elviszi, a tiltakozót elhurcolja. A végzet erősebb, mert isteni törvény, a mindenség mögött dolgozó szigorú összefüggésrendszer.
A fura ebben, hogy a végzet a legdurvább vírus, az emberi érzelmekben is beleírja magát. A szerelemre, a vonzalomra, még ha plátói is, vagy éppen nagy boldogsággal kecsegtető, nincs épkézláb magyarázat. Lehet itt kémiáról, génekről, meg vonzásokról papolni. Magyarázni a lehetetlent. Nincs épkézláb magyarázat miért éppen azt az egy embert szeretjük. Ha lenne magyarázat, már nem beszélhetnénk szerelemről, hanem irányított döntésről…
A végzet olyan, mint egy titkos szoftver, egy kémprogram, amely rabul ejti az emberi "hardware" legérzékenyebb pontját, a szívét.
Ma délután ismét sakkozom a végzettel. Pedig Popper szigorúan óvott ettől a merészségtől. Mert, ha a végzet mögött maga az isteni akarat dolgozik, akkor ez a játszma is legfeljebb a nagyképűségről, a korlátoltságról, a túlzott magabiztosságról szól.
Ne mondjatok nemet a végzetre és ne sakkozzatok vele! Mosolyogjatok. A kegyelmi pillanatokban mosolyogjatok. Kényelmesen dőljetek hátra a székben és nézzétek, hogyan lesz a jól felépített éltetekből szappanopera, rom-kom, meg hősregény. Csupa bolondság, csupa dráma, hogy majd sok-sok év múlva visszaemlékezve csak a fiatalság édes íze maradjon meg belőle..
Boldogok, akik most végzet hatalmától megtorpanva, megfáradva lopva felnézhetnek az égre. A tél fele elröppent és a nap süt rátok…
