Van egy nap, Amerikában, amikor a fogyasztói társadalom kimutatja a foga fehérjét. Az úgynevezett Black Friday alkalmával egyes áruházak és láncok hihetetlen – sokszor 70-80%-os - akciókkal csábítják a vásárlókat. Az internet tele van olyan felvételekkel, ahogy az emberek kígyózó sorokban várják a boltok nyitását, majd az üzletekbe beszabadulva egymást tapossák, ütik csakhogy megkaparinthassanak egy-egy hőn áhított lapostévét vagy tangabugyit. A Black Friday-hez hasonló vevőcsalogató akcióknak egyelőre még kevés párja van Magyarországon, azonban a karácsony előtti rohamokról már megdöbbentő, letaglózó dokumentumfilmeket is lehet forgatni.

A boltosok gyomra november végén már görcsbe rándul és mindannyian azt remélik, gyorsan túl lesznek ezen az egy hónapon. Egy kereskedő barátom meséli, hogy igazából szenteste szereti a legjobban Magyarországot. A családi körben jóízűen elfogyasztott halászlé után felveszi a kabátot, felteszi a pórázt a kutyára és elmegy sétálni. Állítja, december 24-én este hét után olyanná válik Nyíregyháza, mint amilyen az édenkert lehetett az ember teremtése előtt. Ünnepi díszben és fényben fürdő, de tökéletesen néptelen utcák várják. A csöndet harapni lehet, minden nyugodt és békés…

Hát senki sem érti, hogy Karácsony nem az ajándékokról szól?

- tette fel a kérdést Ihnáth János november 15-én a Máriapócsi kegytemplomban a kora esti Szent Liturgián. A görögkatolikus pap szigorú szavakkal ostorozta a hallgatóságot, legyenek szívesek többet foglalkozni a karácsony misztériumával. Értsék meg, hogy nem az ajándékokra kell várni, nem is a rántott halra, hanem át kell élni, meg kell élni a csodát. A nemzeti kegyhely gyóntatópapja arra hívta fel a figyelmet; Karácsony igazi lényege, hogy megszületik a megváltó, hogy eljön közénk és mindenki számára magával hozza a reményt az örök életre.

Ihnáth János szavai keményen cserdültek a templomban; tessék megérteni, nem megbánni kell a bűnt, hanem egyszerűen csak nem kell elkövetni. Nem magyarázatot kell keresni a bűnökre, hanem ellenállni a kísértésnek. Hozzáfűzte, legyen időnk a karácsonyra. Szakítsunk rá időt, hogy a lelkünk is felkészülhessen. Ne csak az ajándékok után szaladgáljunk és aztán holt fáradtan csak annyit dadogjunk, nincs nekem időm templomba menni. Végül pedig csöndben, mint aki nagy titkok tudója kérte; vegyük észre a másik emberben az élő Krisztust…

Karácsonyi roham, karácsonyi őrület – fogalmaznak időnként az újságírók, olyan jelzőket használva, amitől keserű, hűvös, személytelen, intimitáshiányos arculatot kap az ünnep. A valóság kiábrándító; mérgezett egérként szaladgáló emberek, fájó végtagok, zúgó fejek és kilométeres sorok. Türelmetlen, frusztrált, vicsorgó emberek. Csak lennénk már túl rajta – sóhajt az arctalan tömeg. Pedig most kellene igazán, hogy legyen arc, amelynek mindkét oldalát meg lehetne fürdetni az ünnep fényében.

Tisztálkodj belülről és kívülről!

– írja Márai az ünnepről. A képzeletemben így él az adventi és a karácsonyi ember. Lázasan, de mosolyogva készül. Megért, felfog, maga lesz a csoda attól, hogy beépül a fenséges misztériumba. És ehhez még hívőnek sem kell lenni. Elég csak belátni, az ember több attól, hogy jóllakjék, hogy tömött bevásárlókocsik tologatásával és haszontalan holmik bontogatásával töltse a rövidre szabott életét...