És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé őt a városokból. És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá. Mikor pedig estveledék, hozzá menének az ő tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget. Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk. És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

(Máté 14/13-21)

Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének; És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is. A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

(Márk 6/38-44)

A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk. Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak. Mert valának ott mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével. És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral.

(Lukács 9/12-17)

Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar vala cselekedni. Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.

(János 6/5-11)

Öt kenyér, két hal. Leteszik elé. Körbenéz. Lehetnek vagy ötezren a dombokon. Tarka-barka társaság. Bénák és egészségesek. Gazdagok és szegények. Őt félve hallgató, állandóan lopva körbetekingető római katonák, meg viszkető tenyerű árulók, akik csak azt várják, hogy mikor lehet egy kis istenkáromláson kapni. Aztán szaladnak majd a rabbihoz, hogy ez a názáreti már megint mit talált mondani. Bájos arcú lánykák, és csillogó szemű nők, akik szinte isszák a szavait. Jajveszékelő nyomorultak, akik botjaikkal hadonászva könyörgik, szabadítsa meg őket kínjaiktól. Szakállukat simogató, hümmögő férfiak és persze a gyerekek, akik csak nevetnek, meg kergetőznek a sokaság között. Idősek, akik el-elpityergik magukat egy-egy mondatán. Egész délután Őt hallgatták. Isten igéjére most csak a nagyokat korgó gyomrok felelnek. Tanítványai megvizült inggel néznek rá; Mester… Engedd el őket… Hadd menjenek étel után, mert ebből az öt kenyérből meg két halból, talán mi magunk sem laknánk jól…

Megcsóválja a fejét. Elmosolyodik.– Tegyétek  ide a kosarakat. – inti.

Aztán a nagy sürgésben és forgásban, valahogy mindenhová jut egy kosár. Hordják szét az emberek, de nem akar elfogyni.  - Ott a mestertől nem messze, a füge fa alatt… Súgják azoknak, aki még nem kaptak és szalad a sokaság, hogy nehogy elfogyjon. Az apostolok összenéznek, de egyik sem mer nagyon meglepődni, csak feszül a mellük, hogy lám-lám az ő mesterük, még erre is képes…

Jézusra most nem figyelnek. Jól van az így. Két térdére rakja karba tett kezét és ráhajtja fejét. Megfáradt. Még mindig motyogja az imát. A kenyérből, meg halból még marad is, pedig sokan jöttek repetázni az ingyen vacsorából. Maria Magdolna egy kendőbe csomagolva hoz neki a kenyérből és a sült halból. Leteszi a lába elé. Majd megsimogatja a vállát.

• Egyél Te is… - mondja halkan és csinosan elrendezi a vacsorát a kendőn.

Jézus megnyúlt arccal, remegve mosolyog rá. – Köszönöm. – mondja és vizet kér…

Csak egy látomás. A Sóstói Múzeumfalu kemencéje előtt állva, a tűzbe bámulva. Kint sor áll a friss, ropogós, lágy kenyérért.

• Van tejfölös, zsíros meg vajas! Milyet tetszik kérni? – kérdezi a skanzen munkatársa. A tóparti kenyér, Szent István, egyház- és államalapítás. Mind-mind benne a szelet kenyérben, amiért most sort állnak a csepergő esőben az emberek. Összefonódik hit, történelem és az élet. Vetik, aratják, cséplik, őrlik, dagasztják, keltetik, formázzák, sütik… Csupa ige, csupa dolog, csupa fáradtság. Mint alkotni, törvénykezni, összefogni, alapítani, létrehozni, egységesíteni, terjeszteni, hinni, akarni. Veled uram. Csak a vak nem látja Jézus és István között a párhuzamot… Viszik a kenyeret. harapják. És mondá az ember; jó…

A kenyér kívül barna, belül fehér. A kenyér nem válogat. Jól lakatja a kicsit, a nagyot, a fiatalt, az öreget. Hívőt és hitetlent. A kenyér tápláló ökumenizmusa mosolyt csal az arcokra, egyszerűen jó érzést vált ki. Hol kenyér van, ott szükség nincsen. Minden megtört falatban ott az ígéret, ott a remény, hogy eljön ismét elevenek és holtak közé. Eljön, hogy egyszer újból Ő törhesse meg a frissen sült cipót.

A Kossuth téren a történelmi egyházak képviselői összedugják a fejüket. Ki-ki a maga módján áll a kenyér elébe. Áldanak, szentelnek. Belevezetik, akár valami kóbor villámot a kenyér textúrájába, belevzetik a transzcendenst. Aztán ropogva vágják fel, a nemzeti szalagba öltöztetett, immár szakrális pékárut. Még aki nem éhes, az is kér belőle. Néptáncos lányok viszik a kis kosarakat körbe a Kossuth szobor előtt. Egy galamb ekkor száll a székesegyház tetejére.

Van, aki képes ezt másképp olvasni? – kérdezem magamban. Az arcokat kezdem fürkészni. Egyenként ráznám meg a jelenlévőket; tudjátok, hogy csoda történt!?! Éreztétek? Láttátok? Ugye más volt a falat íze???

Lassú léptekkel indulok a szerkesztőség felé. Nehezen hagyom ott a színpadot. Jézus színültig rakott vesszőkosarát boldogan cipelem magammal...