Jópár éve már, hogy életemben először sétálhattam egyes-egyedül egy olajfaligetben. Aki járt már ilyen mesehelyen, egy tikkasztó, de feledhetetlen nyári napon, az tudja, hogy milyen beavató élményről beszélek. Egy olajfaliget ugyanis maga a nyüzsgő, lázas élet. Mindenekelőtt ott játszanak, a zöld árnyak rejtekén a kabóca-szimfonikusok. Olyan fáradhatatlanul húzzák, olyan vehemenciával, hogy ha egy pillanatra abbamaradna a daluk, akkor az ember félelmében összerezzenne. Ez a finom remegés, ez a chill-out harmónia, ez a természeti after-party zsong, berreg, zizzen, csörög és valami isteni, sűrű dallam tölti meg a fák között az olívák illatától parfümözött, szinte álló levegőt. A kabóca-verse a maga hullámzó életritmusával andalít, bűvöl, mosolyra fakaszt.

A történet szerint a Gecsemáné-kert nem volt más, mint egy terebélyes olajfaliget. Jeruzsálem felett. Még egy olajütő is működött a közepén, ahol a zöldes-sárga, ma úgy mondanánk, extra-szűz olaj lágyan buggyant ki a bogyókból. Ez volt Jézus kedvenc helye. Ide járt elvonulni, meditálni, imádkozni. Itt beszélt az Istenhez, itt tervezte meg a következő lépését és talán itt döbbent rá, még a héten meg kell az elkerülhetetlennek történnie.

Vajon hányszor láthattuk volna Jézust mosolyogva az olajfák alatt sétálni, lehunyt szemmel, miközben a kabócák csak neki játszották az Atya legkedvesebb dalát.

Hitetlenek vagyunk, ha nem hisszük Jézus belenyugvó, de a hitben szilárd mosolyát. Hitetlenek vagyunk, ha azt hisszük a félelem és az időnként ágaskodó kételkedés nem hagyta volna időről-időre megnyugodni és mosolyogni a teremtett világ, simogató szépségén.

Vasárnaptól - az utolsó vacsorán át - vasárnapig, amikor most elcsendesedünk, mert beleborzongunk, mert együtt érzünk, mert megrettenünk, mert még most is alig hiszünk. Túl a megaláztatáson, a büdös nyáltól nehéz fröcsögésen, a csattogó, bőrbe-húsba maró korbácson, a töviskoszorú átkozott súlyán, a bronzkardok, bronzdárdák hegyén, ott a hitünk legemészthetetlenebb falatja; a feltámadás nyomasztó kérdőjele.  

Ha nem hiszed nem is vagy keresztény. Ez a Te damaszkuszi utad, ahol elválik, maradsz Saul, vagy Pálként folytatod tovább. Ez az életed, legnagyobb kérdése, hited legnagyobb próbája. Tamásnak megadatott, hogy bedugja a sebbe az ujját. Neked azonban csupán egy 2000 éves misztérium maradt. A maga roppant, semmi kis léted fölé tornyosuló extatikus torlaszaival. Meg a templomok, az egyházad. Ha katolikus vagy Róma, meg a mosolygós, formabontó Ferenc pápa. Nyíregyházán bizánci rítusban Fülöp érsek atya, meg a tavaszi szélben, hónuk alatt Bibliával előadásra siető kispapok. Vagy egy lakótelep szélére ültetett kis templom hogy higgy; egyszer végre félelmek nélkül leszel képes mosolyogni. Mint Jézus a Gecsemáné kertben.

utóirat:

Nota bene! Akik voltak, nem el, hanem előre mentek…