Na ez novella lesz. Egyszer. Ha nagyon megírom. Nem teszek hozzá. Nem színezem. Önmagában is kemény epizód. Vágyakból, álmokból, gyermekszívből és addig ismeretlen hormonokból gyúrt, kéjes szőttes. "A pucátokat a porba kellene dugni!" – kiabálta Barna Gyuri bácsi, amikor lebuktunk. Ma sem értem, miért a porba, amikor annyi jó helye lenne... Kacér lányok, varázslatban fürdő boszorkányok, kései szüretelésű, jégbor asszonyaim. Minden tanúsítványom, minden igazolásom, minden hitem és pecsétem nálatok hagytam.

Gyerekként mentem el az NDK-ba. 1989 forró nyarán. Valahol Stendal mellett egy hatalmas fenyőerdőben lettem férfi. Két mindenre képes 17 éves német lány csábított négyünket, és mi olyan könnyen csábultunk, hogy azon ma már csak mosolygom. Még meggyóni sem kellene. Több benne a kíváncsiság, mint az éhség. Sőt! Pusztán kíváncsiság. Nem több. Amit kaptunk, az sem volt szex. Mert, ahhoz tudni kell mit csinálsz. Egyszerűen csak ott volt nekünk a Jóisten két pogány ajándéka; Sonja és Anja. Sörízű és bódult volt a csókjuk. Olcsó dezodorok illata keveredett a keletnémet sörrel na és a promiszkuitással. Milyen buta szó. Komisz coitus. De meg sem történt. Csak imitáltuk, csak érintettük. Talán a hegye bent volt, talán csókot is leheltek a kalapra... Csak mi hisszük, hogy akkor ott a vörösfenyők alatt az Elba holtágába fojthattuk a szégyenletes szűziességünk. Mintha Janus Pannonius vagy Balassi költözött volna belénk.

Az Zsuzsánna egy szép német leán,

Bécsben lakik Tífingrab utcáján,

Piros rózsa tündöklik orcáján,

Szép kaláris tetszik ajakán,

Kit sok vitéz kíván

Szép voltát csudálván,

De csak heában szeretik sokan.

Vagyon ennek egy szép atyjafia,

Kinek neve víg Anna-Mária...

...Rájok nézve ottan felgerjedék...

Többet szólnunk dolgunkról nem szükség,

Elég, hogy megvolt minden édesség,

Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség...

Ezt kell majd megírni. Mi volt azon az éjszakán. Hogyan temettük el bennünk a gyermeket, másnap meg az ancient regime, babérleveles bablevessel flörtölő, megkopott gyulyáskommunistáját, Kádár Jánost.

A német táborvezető közölte a hírt a tanárainkkal. Őszinte részvétét is kifejezte. A nyírbátori pedagógusok elképedtek. Nem igazán Kádár János halálán. Sokkal inkább azon, hogy most mitévők legyenek. Mit kell ilyenkor csinálni? Erre már nem volt forgatókönyv, szabály. Talán csak valami molyrágta KGST elvárás. Húzogatták a válluk. Otthon már a Wind of change ordít, de itt mindentől távol, Honecker hónaljszagától terhes Szász-Anhaltban legfeljebb csak csöndben, megfontoltan lehettek forradalmárok. Mi az NDK-ás táborlakókkal közösen használtuk a zuhanyzókat. A német srácok úgy köpködték a ruszkikat és éltették a magyarokat, hogy abba már mi pirultunk bele. Már újratemettük Nagy Imrét, már követeltük az orosz csapatok kivonását. Már bontottuk a vasfüggönyt és két hónap múlva kivertük az első téglát a Berlini falból... Ám a tanárinak nem kockáztattak. A konformizmus mellett döntöttek. A barakkunk előtt álló zászlórúd elé állítottak bennünket és félárbocra eresztették a piros, fehér, zöld trikolórt. Ekkor az egyik tanár bejelentette, hogy az MSZMP KB első embere elhunyt és egy perces néma csönddel emlékezünk rá... Szabolcsi Viktor, a jómódú „maszek” család sarja foghegyről ekkor csak annyit mondott; na hála istennek - és a szánk szélét, majd szétvetette a részvét nélküli, tiszteletlen nevetés. Kádár halálhírét nem vettük komolyan, a két német lányt azonban annál inkább...

Akkor azon a fura kánikulai éjszakán, amikor a Burkus kutya is csak vonyított a DDR kerek, Freie Körperkulturtól ragyogó Holdjára, túl korán bújt ki a bábból a lepke. Túl korán. Repülni csak évek múlva lett képes. De a bódulattól kóvályogva, az adrenalintól és a hirtelen teremtett, testi szerelemtől megrészegülve, lassan megrajzoltuk a saját férfialakunkat. Nem volt több skiccnél, nem volt több amerikai filmekből, erjedő szocializmusból és valami bájosan kusza, agysejti szinten bekövetkezett törpe forradalomból rázott, alkoholmentes koktélnál. Még csak lázadók sem voltunk. Az izgalom, a zsenge tesztoszteron, a türelmetlen fiúférfi vágya; hogy meg lehet érinteni egy nőt. Kézzel, nyelvvel, szorítással. Sőt, két nőt. Fogni a húsuk, mellük, az ölük, a nedves bugyijuk. Érezni lehet a finom bőrük. Ezek a mindenre kapható, leittasodott lányok hagyták, hogy a 13-14 éves, Verne regények főhőseit megcsúfoló fiúk, remegve induljanak el a szexualitás rögös útján. Csínytevés volt ez. Nem több. Csíny. De a szánk ragadt a nyelves puszik nyáltól és alig bírtunk elaludni...