(színes, magyarul beszélő, amerikai álom)
Tény, szeretem a munkám, de ha jól tudom Te is szeretsz beszélgetni. Szereted tudni mi van a kerítésen, a dobozon túl és nem is áll meg benned a szó. Örökösen összedugod valakivel a fejed. Félrehívod. Suttogsz és látom még élvezed is. Persze azt is szereted, ha tátott szájjal hallgatják a meséid, ha röhögnek a poénjaidon. Azt hiszem, igazából Te is újságíró vagy, csak még nem próbáltad ki magad. Egy sort sem írtál még? Tudod, jól beszélni, nem ugyanaz mint írni. Beszélni lehet össze -vissza, de írni csak szakszerűen, fegyelmezetten lehet. Igen, ezért nem írok még regényt. Még novellát is alig. Keresem a hőseimet. Egyszer bele is szerettem egy lányba, akinek kitaláltam az életét. Döbbenetes volt ez a Pigmalion dolog.
Akkoriban azt mondták nagyképű vagyok, nagyarc. pedig csak a Pygmalion effektust vizsgáltam maga-magamon. Ma is azt mondom, ismerve az embereket: dicsérd magad, mert holnap már senki sem emlékszik arra ki dicsért téged...
Csókolom itt vagyok! Picit hangosabban beszélek az átlagosnál. Nem, nem hallok nagyot, csak így alakult ez ki. Nagyanyám hosszú szíjparcellában kapott vissza földet, kárpótlásként. Egy hektárnyi hosszú parcellán, ha nem akarsz elfáradni az ide-oda járkálásban, kiabálni kell...
Az a jó ebben a blogban, hogy igazából senkit sem érdekel, mit írok, mit gondolok. Egy éppen aktuális szépségkirálynő véletlenül feltöltött, bikinis képpel is több figyelmet kap egyetlen nap leforgása alatt, mint én egész életemben fogok. Mire ezt a szösszenetet megírom, Cristofel a Kubai ritmussal eléri a 900 ezres álomhatárt... A you tube kis térképén jól látszik, alig akad fehér folt a nagyvilágon, mindenhonnan jönnek a kattintások.
Csókolom, melyik lukba kell beszélnem, hogy mások is hallják? Melyik mikrofon lenne az enyém? Díjnyertes, műrepülő pilóta vagyok a szerelem nevű bolygóról. A nagybátyám volt a Kis Herceg...
Csókolom, szeretek élni!!! Asimov, James Jones, Solohov, Steinbeck, London és Bulgakov nevelt. A Kelet-európai pedigrém kicsit zsírpettyes, kicsit füstölt szalonna szagú, de legalább eredeti. A szívem sem svájci, de gyönyörű, apagyi nyarak hevítették és a hűs Tisza edzette. Tudom milyen a hajnal, csókolózva, a nyelvtörténet vizsga előtt a Sóstói erdőben. Tudom milyen a hajnal a nyírbátori Széna rét partján, amikor csak a napfény öltözteti a meztelen lányt, akinek a nevére nem, de az alakjára és arra az eper-mosolyára olyan jól emlékszem.
Csókolom, Majka nyolcmilliószor halt már bele. Nyolcmilliószor villantak fel a fekete-fehér kínok. Bezzeg arra már nincs jelentkező, hogy bárki is bekopogjon a szomszédjához és őszintén megkérdezze, mit gondol a világról, mit gondol a hűvös májusi éji, remegő csillagokról. Eltűntek a kérdezők, elmentek messze a Dunán, a Rajnán, a Temzén túlra. Talán néha eszükbe jutunk, és eljönnek a temetésünkre.
Mindenki csalódik, aki akit anya szült, még a milliós like-emberek is elbizonytalanodnak egyszer.
Most csak azok jutnak eszembe, akiben csalódtam, akik tartoznak nekem és tucatnyi olyan barát, akiknek én tartozom, akik bennem csalódtak. Állunk egymással szemben, senki sem moccan. Rossz, spagetti western a nagycserkeszi határban. Talán csak az emlékezet kezd egy széles vásznú nosztalgia-filmet játszani. Ez a rom-kom az én filmem, ez az olvashatatlan maszlag pedig az én forgatókönyvem. Igen a piros szőnyeg mellett, a cleaner feliratú sárga egyenruha zsebéből, gyűrötten ez kandikál ki...
