A moziból kifelé jövet, csupa olyan filmet harangoznak be, aminek a korábbi verzióját már láttam. Nem az elsőt, talán a harmadik, negyedik, jó szerencsével a második remake-et. A moziból kifelé jövet eszembe jut, ahogy Kern fanyarul azt énekli én nem megyek moziba többet...

Óh dehogynem megyünk, művész Úr! Csikos pizsamában ültél a színház büféjében és én egy jobban sikerült interjú után arra kértelek, nem általnál-é velem közös fotón pózolni. Nekem vidéki kis kölyöknek ugyanis Te is a film vagy; Eötvös Csöpi kedvesen lúzer barátja, a félrelépő miniszter, vagy éppen a Privát kopó...

Azon gondolkodom, mikor kezdtem tovább látni az orromnál? Mikor, melyik filmnél vettem észre, hogy a fürdés, a Hét és a Hét műtárgya után következő nagyfilm nemcsak akcióról, krimiről meg habkönnyű szórakoztatásról szól? Egy biztos Spielberg bácsi inkább csak nyújtotta  a gyerekkorom. A nyolcvanas években mi mást kaphattam tőle, mint lenyűgöző meséket... Nem tehetek róla, belém ivódott E.T és Indiana Jones. Csak később tudtam meg, ő rendezte a Párbajt, csak később pityeregtem a Schindleren, harcoltam Ryan közlegényért. Csak később  vettem észre, hogy már ő sem látja olyan vidáman, tisztának az "kis"embert. Így most mintha nem is hozzá rendelném a Különvéleményt vagy éppen a mozi egyik legszomorúbb sc-fi-jét, a Mesterséges értelmet...

A Super 8 ellenben már akkor is Spielberges volt, amikor izgatottan néztem a you tube-on az előzetesét. Mit számít, hogy a rendezői székben már nem ő ül. Mit számít, hogy közben az egész világ a  feje tetejére állt, hogy Aronofsky Fekete hattyúja egymaga többet ér, az elmúlt hónapok összes filmjénél! Nem számít, mert ma egyszerűen újra gyerek szerettem volna lenni...

Ebben az értelemben meg is kaptam a beöntést. Megkaptam az üzenetet, csak a gyermekek tiszta világa ér ezen a bolygón valamit. Csak a mese világa, az álom, a képzelet birodalma határos az isten országával...

Ebben az értelemben elégedett lehetek. Kár, hogy 34 évesen, már több kell egy felnőttnek, néhány édes és jópofa gyereken kívül ahhoz, hogy újra tojáshéj nőjön a fenekén. Sokkal több kellene, hogy leessen az állam. JJ Abrams persze átvérzett itt ott a szöveten és jó kliprendezőként néhány percig sikeresen rémiszt, borzongat és lep meg. A vonat olyan élethűen siklott ki, hogy legszívesebben elbújtam volna a multiplex széke mögött, miközben befogom a fülem. Van pillanat, amikor úgy rezdülök össze, mint amikor E.T. ijeszti meg Elliot-ot. De a sztori mégsem kerek, sok az üresjárat, a szinkron nekem gyatra, a történet sokszor leül, ellaposodik és hiába próbál az érzelmek mélyében kotorászni, a legnagyobb igyekezet ellenére is felszínes marad.  

A Super 8; nem elég szuper, mert hiába játszódik 1979-ben történet, nem kerültem nosztalgikus hangulatba, nem éreztem, hogy lám, a mesterek milyen jól visszaidézik a letűnt aranykort.

Egyedül a lénnyel való találkozásnál kristályosodott ki, gombócosodott a torkom; a világ csak a tiszta, gyermeki lélekkel menthető meg. De rögvest meghátráltam, amikor Hollywood a maga otromba módján a képembe nem vágta, az elmúlt, feledésbe merült gyermekkorért sokat kérnek a kasszánál...

Mi marad most? Talán csak egy kérés. Egy apró fohász, hogy legközelebb már valami köröttem futkározó, hozzám tartozó lurkótól tudjam megkérdezni; kisapám, tetszett Spielberg bácsi filmje a moziban???