Honnan induljunk? Szabad-e lopni? Szabad-e visszaélni? Szabad-e korruptnak lenni? Szabad-e szennyezni a környezetet? Honnan induljunk? Kell-e szerelem? Meg lehet-e bocsátani? Hol kezdődik és hol végződik az élet? Mi a siker? Budapesten lenni törpeharcsa, vagy a Sóstói tóban tükörponty? Az okos-e aki kérdez, vagy az aki mindenre magabiztosan rá tudja vágni a választ.
Nem, nem innen kell indulni. Le kell dobni magunkról a tévhitet, hogy vannak kérdések és válaszok. Semmi sincs, csak magukat túlságosan komolyan vevő emberek. "Ugyanolyan anyagból vagyunk, mint az álmok..." Ezt már Shakespeare írja. De mester, melyik álomra gondol?
Valami áramlás, valami, ha létem végképp lemerül, olyan egyszerűen mint a Kezed... És látni, ahogy bálnák emelkednek ki az óceán vízéből, békés trombitáló állatok. Csak a fűrész a kezemben. Egy távcsővel nézem, ahogy a szabad asszociációk belezuhannak egy fekete lyukba. Nekem a fekete lyuk érzékeny, érzéki pont és vannak fagylaltok, amelyek málna íze betölti ezt az antropomorf univerzumot.
Az univerzumban ma este több helyen Morricone mester dallamait dúdolják a tejúton megrészegült arany ifjak.
Ha majd beugrom a vendéglőbe, a világ végén csirkehúsból kérek rántott húst és "a" rizsből, gyöngéden párolt rizi-bizivel fogom rendelni. Akkor már édesanyám is ott dolgozik majd. Felügyelő lesz, hogy lelke legyen az ételnek. Büszkén néz a fiára. Átölelem és szorítom magamhoz. Anya én így is szeretlek; papíron. Szóval jön a házi prézlibe, házi tojásba és magyar lisztbe forgatott, egykor kukoricától sárgalábú jércemell és a kertből szedett borsó, nyugalomillata. Tejfölös uborkasaláta. Mekkora találmány istenem!
Aztán néhány kuruc, ha összehajol, akkor igenis a szerelemről fognak apró, rőzseláng-verseket farigcsálni. Cserszenypálinkát iszogatnak közben, mások szamorodnit...
Mit bánom én mások, hogy rázzák a lábuk, én nem egyszer vettem le a cipőm, hogy a friss hó elvegye a világom bűneit...
(42) - énekli a kórus, egyre hangosabban. 42! És ahogy Herr Mozart, a megszégyenítéstől egyre vörösebben fogok eloldalogni.
Apám szerint, akit kidobnak az ajtón, másszon vissza az ablakon. Azonban az már nem normális, ha az embernek fia egyből az ablakon kopog, aztán már ugrik is, mintha így lenne jól...
Szonettforma az életem. 14 sor. Már a felét elolvastam. Eddig rémesek a rímek - ezt mondta és nevetett.
Nekem csak egyvalaki a múzsám, de ezer női alakba bújt, mintha csak egy görög istennő lenne. Viccel, kinevet, játszik és cicáz velem, míg magom fonnyad, míg halántékom meg nem őszül és le nem teszek a mézízű ábrándról, hogy valahol, valaki várni fog rám, még akkor is ha már műből lesz a fogsorom...
Van, valaki aki nem hisz nekem. Azt hiszem többen is vannak. De csak az számít, hogy Ő nem hisz... Aztán van valaki (ugyanaz), már nem is szeret. Ezt mondja. Én nem hiszek Neki. Sohasem szeretett. Mert, ha behunyná a szemét - csak egyszer is - látná amit én... De nem akarom egy vaknak bizonygatni, hogy a színek...
Van egy lány. Szép. Ő a legszebb. Van egy lány. Nem is ismerem. Csak itt él bennem. Néha, ha a tükörbe nézek, előlép, belőlem. Azt hiszem az x kromoszómámból raktam össze... Egy ribanc, egy utolsó, de ha a szomorú szemébe ha nézek, kihullik kezemből a bicska... Anya akar lenni...
Láttam egy ágyat. Hideg méregzöld selyemmel borították. Láttam ezt az ágyat. Mondom hernyóselyemmel borították. Ezen nem is lehet meghalni. Ezen úgy kell élni, mint Zeusz. Várni a nőket, akik mellém fekszenek és tőlem akarnak gyereket. Láttam egy ágyat, lelocsoltam benzinnel, felgyújtottam. A kormos rugóit hazahoztam, időnként beléjük rúgok...
Innen minden olyan kicsi és jelentéktelen - ezt küldte a táviratban. Feladta, sokat fizetett érte. Már nincs is távirat - mondta a szakember, aki egyébként nagyon elegáns uniformisban, markáns férfiillattól gőzölögve a mandzsettáját igazgatta. De uram - vágta rá méltatlankodva - a távirat olyan egyedi, olyan személyes. Ekkor észrevette, hogy az uniformis olcsó, kínai konfekció. Helyenként foltos ráncos is, távol áll a makulátlantól. Ekkor elővette a megafonját és ennyit kiáltott: aki a Tisza vízét issza, annak... és ekkor lemerült a silány litium-ion akkumulátor. Sose fogjuk megtudni, mi a mondat vége.
A haiku olyan, mint a konyak... A szonett, mint a jó bor... A skót balladaforma nekem almapálinka, nyers calvados... Egyik lábam daktilus, a másik spondeus, az életem egy pentameter sor...
Kell még egy kis gégen! Kell még egy derítőlap! Vegyél atmoszférát!... Egy ollóval nekiállok és megvágom az életem. Úgyis Minden a vágóasztalon dől el, talán így összejöhet a mennyei Oscar...
Réges rég fenn ültem a cseresznyefán és felvittem magammal egy fürt Pannónia kincse szőlőt. Ez volt az igazi szinesztézia...
Egyszer egy éjjel vért ittam egy lány ajkáról. Aztán hazavezettem. Semmit sem aludtam. Reggel biciklire ültem és több mint 60 kilométert tekertem. Annyira megrészegültem a vértől... Sokáig szerettük egymást. Szép volt, de bicegett. Valami csipőficam, ezt mondta és én imádtam, ahogy csámpázik. Mások szerint egyáltalán nem volt csámpás, sőt, pompásan riszálta a kerek fenekét, csak én akartam hibát látni benne. A hibát, amitől egyáltalán bele merek nyúlni a bugyijába és nemcsak imádkozom hozzá...
Apám egy előkelő vacsora után, vágott egy szelet kenyeret magának. Szigorúan kétkilóst vettünk, az hasonlított jobban a házihoz... Megkente vastagon disznózsírral, majd meg is cukrozta... Édesanyám szörnyülködött, apám nevetett. Disznózsíros, cukros mosollyal nevetett és nagyokat harapott az elképesztő, kegyetlenül kelet-európai szendvicsből. Cukros-zsíroskenyér, ha egyszer mosolyt akarok látni az emberek arcán, ezt a címet adom a könyvemnek.
Egy este, a csodaőzike kiugrott elém. Tél volt, az út havas, jeges. Elkaptam a kormányt, az autó pedig keringőzni kezdett. Pörgött, piruettezett, én rémültem ültem a volánnál és vártam mikor csapódok egy fának. Akkor tanultuk a keringőt. Őz Rita volt a párom. A kocsi varázsütésre megállt. A menetiránynak megfelelően, az út közepén. 16 év telt el, míg rájöttem, hogy így üzentek nekem fentről: tetszik, ahogy táncolsz...
Szerelmes vagyok, napjában, akár többször is. Néha olyan, mint a kávézás. Néha, mint egy lassú teázás... Szerelmes vagyok, ha elém állsz, szerelmes sms-ek pörögnek a retinámon. Rendeld meg a szolgáltatást. Neked, a szerelmem is eladom. Nem sajnálom Tőled... Vedd el, akciós. Tavalyi modell, de pasztellszínű, örök darab... Tudom, most tavasz, meg nyár érkezik. De, ha jönnek a rossz idők, majd magadra terítheted... Egy kérdésem sem maradt?
