„...mich selbst, ganz wie ich da bin, auszubilden, das war dunkel von Jugend auf mein Wunsch und meine Absicht“
Ez a poszt töredéknek született. Azt hiszem, hamarabb találják meg agyfürkész robotok, mit is szerettem volna leírni, semmint képes legyek ma éjjel megformázni minden, bennem dolgozó gondolatot. Kusza vagyok. A hétvégén annyi mindent olvastam, annyi mindenen járt az agyam. Annyi mindent le kellett volna írnom.
Ott akartam kezdeni, hogy pénteken ismét tudósíthattam a közgyűlésről. Láttam érdekes arcokat, hallottam fura mondatokat. Éreztem emelkedettséget, de sok volt a teatralitás, a póz és műmájerkedés. Eszembe jutott Lánchíd Cordelia, aki egyszer azt írta nekem, hosszú ideje készít riportokat politikusokkal és továbbra is hátborzongatónak tartja, mennyire nem jellemző erre az emberfajtára az érzelmi intelligencia... Ugyanakkor volt néhány nagyon fontos kézfogás, néhány nagyon őszintének tűnő szempillantás és néhány imponáló, biztató és kedves mondat. A vége mégis szerencsés, emelkedett hangulatban távoztam. Görcstelenül, magam mögött hagyva az elmúlt 10 évet.
Talán érti, aki akarja, hogy nekem a Krúdy terem egyfajta szentély. Számomra olyan műhely, amely meghatározza a közel 120 ezres közösség sorsát, irányát. Nem tudom Mádi Zoltánék tudták-e, hogy amikor a Kossuth teret átalakították és a Városháza lett a Nap (allegórikusan és a díszkövekből kirakva is), akkor mennyi mindent üzentek az itt élőknek? Nem tudom, egyszer majd rákérdezek...
Szóval megtörtént. A teremben reményt láttam. Boldog, kipirult arcokat és új kezdetet. De nem fogom elhallgatni, hogy észrevettem számító vigyorokat és rosszindulatú, alaptalan ellenségeskedést is... Isten óvja a Várost, az én városom...
Ha már politika, akkor elolvastam a külföldi sajtót is a kormány tevékenységéről. Le Monde, Spiegel és a végére a feketeleves Konrád György véleménye.
Nem szeretem ha, aki odakint borítják ki a bilit. Nem bírom, ha visszaélnek hírnévvel, ismertséggel. Nem bírom, ha valaki nem hasznos, ha valaki nem jóhiszemű, hanem pillanatnyi politikai érdekektől vezérelve üres frázissá alacsonyítja a magyarságát. És persze éppúgy megvetem az erőpolitikát. Azt, amikor a csőcselék hangját is képtelen elnyomni egy vezető. Amikor nem tudnak ráütni a buta ökölre, nem tudják megfékezni a véres, forradalmi jelmezbe bujtatott indulatokat.
Ez nem fog menni. Nem kell túllihegni a győzelmet. Az eredményhirdetés után továbbra is edzeni kell és nem a tribünökről kiabálni. A háború után a kaszákat újra meg kell görbíteni, vetni, aratni kell. A vesztesnek meg nem külföldön kell árulkodni.
Az értelmiség itthon osszon észt! Tessék érthető módon érvelni, tessék jogászokat hozni, akik összehasonlító elemzéseket végeznek, jól működő alkotmányokat mutatnak be a nagyközönségnek. Tessék közgazdászokat hozni, akik érthető képletekkel magyarázzák el, hogyan lehet rend behozni a gazdaságot. Tessék jó pszichiátereket hozni, akik képesek a nép nyelvén beszélni és csillapítani az elmúlt nyolc évben frusztrálódott, néhány esetben zombivá érett kádereket, komisszárokat. Tessék politikai Csernusokat felkutatni, akik nem félnek a politika szemébe vágni, eddig és ne tovább! A csizma nem kerülhet az asztalra, a hálószobában nincs helye a politikának.
Az én demokráciámban végtelen számú lehetőség közül lehet választani. Az én demokráciámban az ember érett és rájön, bizonyos szemszögből nézve mindenkinek igaza van, aztán a hátba vágó felismerés ellenére képes megtalálni az ideálist, a majdnem tökéletest...
Kaus media. Az én csillagom. Az íj közepe. December 21-én láttam meg a napvilágot. (este nyolc körül, szóval legfeljebb valami remegő neon érhette először az arcom a nyírbátori télben...) Egy pontos számítás szerint már Bak vagyok nem Nyilas. csak az fura, hogy a számítások ellenére semmi sem igaz rám a Bakból... Akkor hogy is van ez? Kaméleon lennék? Szögpercek és napkitörések... Csak egy biztos az oroszlán aszcendens...
Kaus media. Asimovot olvastam. Izsák bácsi világában olyan jó elmerülni...
Egyébként is mit tudnak külföldön rólunk? Mit tudják, hogy éppen Nyíregyházán, hogyan látjuk mi a demokráciát? Hogyan tanuljuk, építjük? Mit gondolunk népről, nemzetről, Európáról? Nem félek, nem félünk! Valaki üzenje meg ennek a nyugatiaknak. Nem félünk. Nem félünk a politikusoktól, nem félünk a politikától, bármennyire is pácolta be a hatalom művészete az életünk.
És csillagokba vágyunk. Sic itur, ad astra.
