Majd megjönnek a vendégek, nagy tömött sorokban, engem jönnek köszönteni, engem jönnek mosolyogni és irigyelni. Majd megjönnek az angyalok és apróbb istenek, hogy lássanak. Poharukba Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres és Hárslevelű kerül, saját kezemmel szaporítom a szót, a bort és a kenyeret. Kókler! - nevet majd Jézus uram, ha meglát és én egyetlen egyszer pirulok majd azon az estén, amikor elveszi tőlem, a legkedvesebb feladatát.

Jönnek a vendégek. Némelyek szakadt ruhában, de drága, keleti kelmébe tekert szívvel, Santiagóból, Lourdesből, Fatimából és Pócsról. Jönnek csepűrágók, színészek és életművészek. És kicsit öntelten állok majd az ünneplőben, cipőm halszemoptikus lakkjában látható  az egész visszatükrözött világ. Még talán az Öregisten hófehér inge is.  A koktélruhák alatt pedig a meztelenkedő, frissen borotvált csúnyák rózsaszíne is...

De engem akkor már csak "szőrmentén" érdekel a black hole sun... Csak "szőrmentén" , megmosolyogva a sok kiélt, pénzleső és nyüszítő szuka. Mert a fejemben, és a szívemben akkor már nem lesz más csak az egyetlen és egy. Akire úgy bízom a génállományom, hogy remélem ő is a legjobbat teszi hozzá. Aki félénken, pirulva kérlel tegyem asszonnyá, anyává, tegyem a világom királynőjévé. Tegyem az irigység céltáblájává, legyen az én féltve őrzött, páratlan kincsem.

 De most a legrövidebb éjszakán, mégsem értek semmit. Szól egy csengettyű, de  a felőle áradó mikropolifónia egyelőre megfejthetetlen. Aki kopog, mondja meg a nevét, aki itt lesütött szemmel félrebeszél, az hogy akar nekem, 1001 éjjel mesét mondani?

ui: Láttam a tűzet, láttam az ugrálókat, holdfényt és mégsem láttam a vezérlő "csengettyűs" csillagom...