Lassan, mélán dobálom a kőolajszármazékból készült műanyag flakonokat a hulladéksziget megfelelő konténerébe. Csepp a tengerben gondolom, miközben milliárdnyi csöpp nyersolaj szivárog megállíthatatlanul a Mexikói- öböl , eddig kellemes vízébe. Eszembe jut, hogyan kezdődik a BBC Planet Earth című filmje, amikor a készítők Sir David Frederick Attenborough (Végvári Tamás) hangján üzenik, a film kockáit a világ egyre fogyatkozó, még érintetlen darabkáin vették fel... Még érintetlen, ismétlem magamban és közben látom a lelki szemeim előtt, ahogy ömlik a drága olaj, a még drágább, a túlélést jelentő ökoszisztémába.

Az olajfolt nagyságáról legalább nem ferdítenek. (Nem is tudnak) A Google Earth-ben összehasonlítható, hogy mekkora a kiterjedése. Szomorúan jelentem, jelenleg BAZ, Hajdú és Szabolcs megyéket teljes terjedelmükben képes lenne lefedni. Megoldás nincs, egyelőre még felelős sem. Annak ellenére, hogy a nagy és teljhatalmú USA-ról van szó, senki sem képes megállítani a Mississippi deltáját is fenyegető, fekete ragályt, nyers pestist.

Ekkora olajfoltnál már nincsenek távolságok. A fertőzött víz felszínén hordók, munkavédelmi sipkák mellett medúzák, halak és jobb sorsa érdemes teknősök lebegnek. A hullámok pedig szép lassan a partok felé sodorják minden idők legnagyobb olajszennyezését.

Mit lehet tenni? Ez most a legfontosabb kérdés, persze amellett, hogy mikor teszik és ki fizeti a révészt? Üzenem tessék végre elzárni a kutat! Tessék végre komolyabb törvényeket hozni, megnevezni a felelősöket és összefogni a katasztrófa felszámolása érdekében. Riadóztatni az amerikai olajmilliárdosokat, hogy most itt az idő megmutatni, ki a legény a gáton! Tessék végre felelős, felnőttként gondolkodni erről a bolygóról.

Részemről, maradok a szelektív hulladékgyűjtésnél, a gyaloglásnál és a kevesebb kocsikázásnál és emellett pedig ordítok: hülyék, ebbe bele lehet halni!

(fotók: AP)