Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Vakság

2009. december 16. - Cardinalis

A színtiszta félelem és az eszement szerelem egyaránt vakságot okoz. Talán olyan reflex ez, ami egyszerűen csak a túlélést szolgálja. Egyébként is kevés a látó köztünk. Nem, nem azokra gondolok, akik a jövőt is képesek meglátni és nem azokra, akik a halottakkal társalognak.

Egyszerűen csak a tisztánlátókról beszélek, akik valahogy pontosan úgy tudják irányítani az érzelmeiket, hogy azok, a képtelenségnek ellentmondva bár, de nem szakadva el az objektivitástól, a csodáig, a hihetetlenig irányítják sorsuk hajóját.
 
Vakok vagytok, vak vagyok. Soha nem tévedtem még el ennyire, soha nem voltam ennyire a gödör alján. Nem is alszom már, nem is álmodom.
 
Tudom az isten nevét, és tudom mi a sorsom, de én elvadultan élek és nem vagyok hajlandó kiszabadulni abból a metafizikai dzsungelből, amely a társas magány keresése közben szakad rám.
 
Fagyáspont, pedig ha leírnám milyen volt ma beszélni a boldogsággal, ha leírnám, milyen volt a hangszíne, a szavai bársonya, egyáltalán milyen volt befogadni, megélni, eljutni a hetedik mennyországba és visszahullni a jéghideg, süket földre.
 
Ne gondoljatok nagy dolgokra. Apró egyszerű történetek ezek, mint a Karácsony meséje. Egy mezítelen, de őszinte szív legapróbb rezdülései ezek. Talán nem is él, csak sóhajt még egy picit, ahogy a villamos csenget. Anya Bátorban, Nagyi Apagyon… Én meg léket vágok, lemegyek a tó aljára, mert most szükségem lesz arra a csillagra, ami két éve zuhant az ablakom előtti fekete víz közepébe. Lemegyek a tóba, felhozom azt a ragyogó csillagot, mert olyan ajándékra lesz szükségem, amire még soha, olyan szavakra, amelyeket 33 éve csiszolok.
 
Mondom nem több ez csak farkasvakság: a valóság kiábrándító lesz, a nagy mesélőnek befogják a pofáját, hasra esik, és visszatérhet a saját ótvaros bolygójára, a nem működő vulkánok közé, meg nézheti a kiszárított rózsáját…  
 
Pedig az ember több attól, hogy jóllakjék, hogy boldogságot hazudjon önmagának, miközben a lelkét majd szétrepeszti a vágy, hogy egyszer az életben valóban átéljen egy teljes értékű csodát.
 
Szeretkezni, álmodni, ölelni, csókolni, virágot átadni csak úgy szabad, ahogy azok az emberek élnek, akik nem tudják mi a bűn és a lelkiismeret-furdalás.
 
Popper meséli, hogy egyszer egy szent életű püspök hajóra szállt és távoli vidékeken térítette isten teremtményeit. Az útja során elérkezett egy szigetre, ahol egy hívő remete élt. A püspök partra szállt és elképedve vette tudomásul, hogy a csuhás fennhangon szidja és káromolja a jóistent. A püspök azonnal odament hozzá és kérdőre vonta;
 
-         Mit csinálsz jó ember? Miért szidod és káromolod az urat?
-         Én? – kérdezett vissza remete – dehogy káromolom, éppen hogy dicsérem az urat, így teszek minden nap, amióta csak az eszemet tudom.
 
A püspök elképedt, és majdhogynem szélütést kapva, azt mondta a szent embernek.
 
- Sajnos nem jól imádkozol az úrhoz, nem ezt kell mondani, ha dicsérni akarod – tanította és máris elmondott egy imát, amit minden nap mormolhat a remete. A magányos szigetlakó földög hajolva igyekezett megköszönni a püspök jóságát és áldotta az urat, hogy a szigethez vezette a hajóját. A püspök megnyugodva szállt vissza fedélzetre és intett mehetnek tovább.
 
Már a nyílt tengeren járva, kiabálást halott és amikor megfordult, elkerekedett szemmel vette észre, hogy a remete a vízen járva, rohan a hajó felé, miközben ezt kiabálja:
-         Állj meg jó uram, elfelejtettem az imádságot!
A püspök elérzékenyülve az isten könyörültességén, annyit válaszolt neki:
-         Menj vissza a szigetre, az isten szerelmére, és imádkozz úgy, ahogy eddig tetted…
Ui: uram, ugye hallod, ahogy mondom és amit kívánok?

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr151601182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baraonda · baraonda.blog.hu 2009.12.16. 16:42:44

Popper mesél mást is...
"A fontos dolgokat nem lehet "kicsit" csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott. A modern kor emberének a 100%-kal van a legtöbb baja. Az élethelyzetek, emberi kapcsolatok, feladatok, meggyőződések teljes vállalásával. Az igények és a vágyak ellentmondásos dzsungelével való kristálytiszta szembenézéssel, saját belső törvényeink elfogadásával. Szeretünk mindenütt "kiskapukat" hagyni. Szívesen kiegyezünk félúton. Ám kikerekedhet-e ebből maradéktalanul hiteles élet? Leggyakrabban az önféltés teszi tönkre boldogságunkat. Fittyet hányjunk a veszélyeknek? Dehogy, okosan kerüljük ki őket. Csak éppen tudomásul kellene vennünk, hogy az életnek az a sajátossága, hogy életveszélyes. A gyáva ebbe belegebed, a bátor erőket kap, amelyek átlendítik a nehéz helyzeteken." (Belső utak könyve)
süti beállítások módosítása