Miközben az emberek azon sopánkodnak, milyen borzasztó műsorokkal szórakoztatják a kereskedelmi televíziók a tisztelt publikumot, a nézettségen egy csöppet sem lehet észrevenni, hogy elfordulnánk a Győzikés- Benkős, feleségkeresős, celebfőzős, műsoroktól. Vérciki nézni a „remekműveket”, de a hétköznapi beszélgetések során kiderül, mindenki tisztában van a szereplőkkel és a megírt, kitalált történetek alakulásával. Hasonló a helyzet a nyomtatott sajtóval is. Jelentősen csökken a napilapok előfizetőinek és vásárlóinak száma, miközben egy bulvárlap játszva megél a szűkülő piacon. Talán meglepődik a magát nagyra tartó magyar társadalom, hogy ötször annyi fogy naponta a bulvárból, mint a „hitelesnek” titulálható sajtótermékekből.

 

A közszolgálati, „mértékadó” televízió a korábbi dobogós helyről, a legújabb adatok szerint a negyedikre csúszott, 6-10%-os nézettséggel az RTL Klub, TV2 és a Viasat mögé. A kritikusok szerint ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Királyi kizárólag az archívumából él. Új műsorokra nincs pénz és a jelenlegi helyzetben nem is lesz. A Magyar Televízió a Szabadság térről ugyanis új, hipermodern épületbe költözött, ami egy vagyonba került. Az MTV már a legmodernebb technológiára kívánt átállni, ám ennek költségeit nem tudta előteremteni, így most a közvetítőkocsik segítségével sugároz az udvarról, mert a méregdrága, hipermodern épületben még nincs kiépítve a megfelelő technika, a régivel meg nem lehet digitális sugárzásra alkalmas adást készíteni. Az MTV ráadásul még egy csúnya betegségben is szenved: vízfejű és néha feneketlen zsákként viselkedik. A vezetőség mindezek mellett nem találja a hangot a politikusokkal sem. Néha úgy tűnik, pontosan azokkal az emberekkel vesznek össze, akik képesek meggátolni a központi támogatások célba juttatását. A megoldás, a nagy vízfej lassú megcsapolása. Drága műsorok, közvetítések le és felmondása, munkahelyek megszüntetése és természetesen a vidéki stúdiók felszámolása.

 

Ahogy ezt már megszokhattuk, a csatározásokból ismét a vidéki emberek kerülnek ki vesztesen. A Budapesttől távol élők hangja ugyanúgy elvész, mint, amikor a Magyar Rádió perifériás, fölöslegessé vált ujjacskáit vagdosták le. Ami marad, most valóban a (néma) harag, talán a csöndes belenyugvás és néhány izgatottnak tűnő politikus hatástalan nyilatkozata.

 

A laikus azt gondolhatná, most jön el a helyi televíziók, rádiók, lapok Kánaánja. De attól tartok ennek nincs valóságalapja. A biztos anyagi helyzetben, viszonylagos függetlenségben működő helyi televíziók ugyanis a veszélyeztetett, kihalófélben lévő állatokhoz hasonlatosak. Mondogatják, hogy vigyázni kellene rájuk, mert fontos a sajtószabadság, a regionalizmus, az unió által elcsépelt szubszidiaritás elve, meg a helyi hírek, történések bemutatása, azonban a csökkenő élettérben nem várható csoda tőlük.

 

Nem várható, mert az önkormányzatoknak egyre kevesebb pénze van a fenntartásukra, a válságban összezsugorodott az inkubátorként működő reklámpiac, és ráadásul az állami pályázatok, források is elapadtak. Nem csoda, hogy egyre több esetben kerülnek patinás stúdiók, ilyen vagy olyan párt közeli vállalkozások kezébe, vagy éppen ebek harmincadjára: lesz belőlük, lakodalmakat, ballagásokat rögzítő Bt.

 

Nyíregyházán egy magánkézben lévő televízió és rádióadó, két hónapja mondta be az unalmast. Csöndben, a nézők visszhangja nélkül vonult ki a piacról. Az ott dolgozókért senki nem tüntetett, mint a Danubius és Sláger népszerű műsorvezetőiért. Igaz ez többek között annak is köszönhető, hogy jogtalanul használta a megtévesztő VTV nevet és a kábeles terjesztés miatt a nyíregyházi háztartások alig néhány százalékában volt fogható. Ami maradt a vállalkozás után nem túl szívderítő; kiegyenlítetlen számlák, be nem fizetett sugárzási díj és egymásra mutogatás a számukra korábban helyet biztosító főiskolával.  

 

Most két televízió maradt talpon a megyeszékhelyen: a nyolcvanas évek második felében alapított Nyíregyházi Televízió, valamint az évtized elején létrejött Kölcsey TV. A Nyíregyházit a város önkormányzata, míg a Kölcseyt a megye tartja fent. Leszámítva a kisebb városokban működő stúdiókat, ennyi képi megjelenítés maradt a közel 600 ezer lelkes megyének.

 

A két televízió adása jelenleg egyszerű antennával is fogható, de a kábeles csomagok egy részben is megtalálható. Bár most még nem látszik, a jövőjük minden törekvés ellenére bizonytalan. A televíziózás ugyanis a digitális világ felé mozdult el, a lakásokban egyre gyakoribb a digitális adások vétele, amelyekből a drága költségek miatt kiszorulnak a helyi tévék adásai. A helyi tévéknek ugyanis nincs pénze a havonta több millió forintos műholdas költségek kifizetésére, így aztán nem találhatóak meg a digitális csomagokban. A legnagyobb probléma pedig az, hogy egyáltalán nem lehet tudni, mi lesz velük 2012 után, amikor végleg megszűntetnek minden földfelszíni analóg sugárzást az Európai Unióban.

 

A forráshiány, a hiányzó törvényi feltételek mellett a helyi televíziók további rákfenéje, hogy a fenntartók mindig és mindenhol igyekeznek befolyásolni a műhelyekben folyó munkát, a támogatások mennyiségével képesek sakkban tartani a szerkesztőségeket. A politikai érdekek így képesek propagandagépezetté zülleszteni a stúdiókat, mivel vidéken az újságíróknak nincs választási lehetőségük és nem pártszimpátia alapján döntenek egy munkahely mellett. Nem könnyű úgy dolgozni, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvő újságíró, a „tulajdonos” szemében soha nem eléggé lojális, az ellenzék pedig örökké a hatalom széles szájú mamelukjainak titulálja a szerkesztőket. Pedig a demokráciában a „fenntartó” mindig és mindenkor az adófizető, az adott városban lakó polgár, aki egyszerűen csak az igazságra kíváncsi és szeretne a dolgok mögé látni, a különböző véleményeket meghallgatni.

 

Az írásom eddig nem volt több, mint látlelet. A beszámoló elején feltett kérdésre, mégis igennel kell válaszolnom: szükség van a helyi médiumokra. Azon az állásponton vagyok, a helyi problémákat egyetlen országos médium sem képes olyan részletességgel feldolgozni, mint a helyiek. Sőt, vannak olyan ügyek, amelyek a helyi médiumok nélkül soha nem is kerülnének képernyőre, vagy az újságok hasábjaira. Nem derülne ki, hogyan várják a nyíregyházi tűzoltókat a Búzaszem óvodában, mit gondol a nyíregyházi főiskolás a jövőjéről, vagy a Búza téri kofa a piac átépítéséről. A problémák mellett pedig nem beszéltünk a helyi történésekről, eredményekről, sikerekről, azokról a pozitív töltetű hírekről, amelyek sok esetben pontosan a kedvező előjelük miatt nem érik el az országos médiumok „vérre éhes” ingerküszöbét. És tegyék a szívükre a kezüket, ki lenne az, aki ilyen részletességgel foglalkozna a nyíregyházi színészekkel, a Nyírség néptáncegyüttessel vagy a Cantemus kórussal? Ha közösségépítésről, lokálpatriotizmusról van szó, ha Rólunk vidékiekről, akkor le kell tenni a voksot a helyi médiumok mellett. A morális támogatással párhuzamosan, pedig ebben az esetben biztosítani kell a fenntartásukhoz szükséges feltételrendszert is. Pénzt, paripát, fegyvert…