Ahoj poplacsek! Hányszor, de hányszor hallottam ezt a POP FM nevű szlovák rádióból. Ahoj Slovakia! Ahoj Felvidék. Először Kassán jártam. Láttam a vitézlő fejedelem sírját, majd apám NDK-ás kisvasutat vett nekem az egyik játékboltban. Volt nagy öröm. A határon a szlovák vámos elől dugdostuk az olcsón vett, jó minőségű ruhákat, cipőket. Fafejű palóc volt, szúrós szemével mérte végig a jókedvű társaságot.
Később már a kilencvenes években az egyik butikban ordított velünk egy eladó, mert magyarul mertünk beszélni. A tulajdonos kiküldte cigizni. Ekkor már a pénz beszélt. Persze érzésem szerint nem baj, ha angolul szólalsz meg először Szlovákiában.
A Tátrát már jobban kedvelem, Zdiar-ban a gurálok, nem vérbeli nacionalisták: kedvesen fogadják a magyart. Belőlük is élnek.
Királyhelmecen, Nagykövesden Tőkterebestől délkeletre, meg egy jó darab Magyarországban találhatja magát az ember. Nem gazdag vidék, de minden utca magyarul van kiírva és szlovák szót csak elvétve lehet hallani. Az NYF-en tanuló magyar lányok közül például az egyik legszebb éppen Királyhelmecről érkezett…
Ahoj poplacsek! Be kell vallanom szeretem a felvidéket. Húsvétkor boldogan sétáltam Rozsnyó főterén. Büszkén tekintettem körbe a Betléri kastélyban és meglepődve mosolyodtam el, amikor magyar és szlovák fiatalok közösen mulatoztak Márió zenéjére a Krasznahorkai vár alatt található egyik büfé teraszán.
Mondom szeretem a felvidéket, de ezerszer és ezerszer jut eszembe Kányádi Halottak napja Bécsben című verse…
Kezdem megszokni hogy a kéznehezen moccan kézfogásraelmarad vidám parolájas a tekintet semmibe nézmég szelídnek indul a szóde már a mondat enyhén karcosés sejteti a riadótmely mindnyájunkra annyi bajt hozjó volna kezet rázni isméts a vállat átölelni testvérmielőtt bután el nem esnékmielőtt bután el nem esnélÉn királyom nagy királyomki születtél Kolozsvárongyertyámat most érted gyújtomszál virágom néked nyújtommennyben s pokolban szószólólégy érettünk közbenjáróFölséges uram kendhogyha férkőzésevolna közelébekérje meg odafenthogy vetne már végeta nagy protokollnakdolgaink romolnaks bizony hogy avégetts lenne védelmünkrehogy ne kéne nyelvünkféltünkben lenyelnünks önnön szégyenünkre
Mindez azért jutott eszembe, mert délután a Jemnét hallgattam, miután Nagymamámtól gurultam hazafelé. És azon gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani a kisebbségek gordiuszi csomóját. Tanuljak szlovákul, hogy elmondjam, tisztelem mások érzéseit, de elvárom, hogy az enyémeket is tiszteljék. Nem nézem le sem a románt, sem a szlovákot, sem az ukránt, már csak azért sem, mert senki sem lehet biztos, hogy az ősei között milyen nemzetiségű felmenőkre bukkanhat.
A magyar nemzet közösségén, sőt a Kárpát- medence közösségén belül kívánok kozmopolita lenni. Tanult, őszinte ember, akinek barátja szláv, román és német…
Hogy bárkinek, aki magyarul nem értené szívesen szlovákra, ruszinra, románra fordítsam azt a részt, hogy „szeressük egymást gyerekek”…
