Miközben olvasom a Kürti Sándorral készült interjút ( www.zoom.hu/cikk.php ), ezerszer jut eszembe, mennyire kreatív, ügyes (vagy inkább ügyeskedő), intelligens nép lakja a Kárpát- medencét. Nem a sovonizmus beszél belőlem, mert bizony az én vérem, akár a többieké is csak egy délutáni shake. Ám a túlélésből már jelesre vizsgázott a genetikai turmix, hosszú évezredek óta képes életben maradni.
Igen ezen a baljós órán, október 23-a előtt, fél órával, eszembe jut és eszembe jut, mit tettünk 56 őszén. És felsejlik előttem mit tesz velünk ma a világ, 52 évvel a nagy tett után.
Mondjuk ki bátran, spekulánsok, izgága kufárok, nyerészkedők, hamiskártyások holnap a csőd szélére fogják sodorni az országot. Nem először és nem utoljára. Nálunk ma négy órától kitört a bank holiday, de odakünn a világban minden megy tovább. Csütörtökön és pénteken él a tőzsde, megy, rohan a világ. Miközben nálunk magasba kúszik majd a háromszínű szent lobogó, Veres Jánosnak percenként kell a telefonjára pillantania. Nyugtalan ünnep lesz. Talán nem úgy, ahogyan két éve. Talán nem muzeális tankos, rohamrendőrös. Talán nem blokádos, tojásdobálós és nem hazudozós, de nyugtalan ünnep lesz, a fejekben. Mellévernek a szívek és gyakoribb lesz a magas vérnyomás.
Én most szangvinikusan tekintek az előttem lebegő semmibe. Pedig szól az EAST zenekar 56-os nótája. Szól ez a modern pop-ballada.
Óh, hányszor folyt a könnyem, amikor ezt hallgattam. Hányszor éreztem a kezemben a szabadságvágyban gyártott Molotov koktélt, és a klasszikus dobtáras gépfegyvert. Európa, akkor is némán hallgatott, épp ahogy most, amikor gazdaságilag készülnek eltiporni bennünket. Nem csodálkoznék, ha kiderülne a spekulánsok egy része orosz megbízásból üti a magyar tőzsdét és az egykor vezető részvényeket.
Szangvinikusan ülők a gép előtt, pedig ölni tudnék. Ölni a meg sem született gyermekimért. Csupán egy rekviemet írok. Rekviemet a svájci frankban eladósodottakért, a hitevesztettekért, a kiábrándultakért, a meg sem születtekért és azokért a hajléktalanokért, akik itt Bujtos fái, bokrai, hídjai alatt húzták meg magukat.
Nagy magányomban forralt bort készítettem. Kamocsay Ákos egyik cuvee-jéből. Na jó bevallom nem forralt bor ez, inkább puncs. Vizet forraltam, került bele, citrom, narancslekvár, mazsola, szegfűszeg, fahéj, ánizs, gyömbér, vaníliás és barna cukor, Bacardi Oro, koriander és earl grey filter, majd felöntöttem a kiváló vörösborral. Isteni. Majd egyszer lefényképezem, hogy néz ki ez élőben és talán meg is hívom a számomra fontos embereket kóstolják meg ezt a nem mindennapi borkölteményt.
Forralt bort szürcsölök. Lassan itt az éjfél az ünnep és még egyszer sem írtam le Nagy Imre nevét. Szégyellem magam. Egyszer sem írtam le; van feltámadás. Van még nemzet és hiába tévedtünk, hibáztunk fel lehet állni.?
Ilona azt kérdezed; mivé lettünk? Hát lehúztuk magunk a budin. Lehúztuk, és most ott kavargunk a penetránsan bűzlő csimbókok között. Ott kavargunk a föld alatt áramló szennyfolyóban. Ott a nemzet, ott a magyarság, ország, remények, vágyak. Igen mi csináltuk, jelentem. Mi, akik elhittük és elhitettük a legkevesebb energiaráfordítással, csalással, átveréssel, hazudozással, hitelekkel is eljutunk majd a mennyországba. Hát kérem nem! A fekete levest meg kell enni (inni). Le kell nyelni és ki kell hányni. Rosszul kell majd magunkat érezni, fájni kell, szenvedni, mert csak ez vezet el a helyes útra. Pofon kell, nekünk Mohács kell újra és újra. Kürti jól mondja 24 órás nemzet vagyunk, csak akkor vesszük észre magunkat, amikor már majdnem késő.
De még nem. Most kell A-t mondani és a másik félnek pedig most kell B-t kiáltani. Összeérni, összefogni, összeölelkezni, összetartani, összejönni, összetalálni, összejárni. Most kell össze…
Istenem add nekünk NAGY Imre erejét. Add nekünk az 56-osok szent hitét. Add meg nekünk a mártír szerepet. Add, hogy jó véget érjen. Add…
Maradok Hűséges Magyar Fiad…
