Tíz esztendővel a hátam mögött a legkedvesebb unokatestvéremtől kaptam egy kazettát és egy társasjátékot. Andi akkor már az NSZK-ba tartott, ki tudja hol is járt már képzeletben. Hiszen korán bekötötték a fejét, amit én csak annak tudtam be, hogy a püspökladányi középiskolában a széken való hintázgatás közben beütötte a kobakját az atombiztos, öntöttvas radiátorba. Andi nem feledkezett meg rólam. Eljött elbúcsúzni, mert a zord szocializmusban a "Nyugatra" költözés felért a "sosem látunk többet" veszélyével. A kazettát betoltuk az MK29-es magnóba és hagytam, hogy a nagydumás, okos és közel tíz évvel idősebb csajszi meséljen nekem. Michael Jacksonról, Lionel Richie-ről, Diana Ross-ról, Bruce Springsteenről, Tina Turnerről meg a többi számomra addig ismeretlen legendáról... Most nézem a The Greatest Night in Pop című dokumentumfilmet és boldog vagyok. Boldog, hogy Andrea Reggaeton az unokatesóm, hogy most már a fiamat is meglátogatta Németországból néhány hete is. Hallgatom a zenét, nézem a filmet, és most jövök rá, csodák egy kaliforniai stúdióban, és egy nyírbátori kockaházban is megtörténhetnek. A szeretet, a kurázsi, az akarat már csak ilyen, összeköt embereket. Andi persze legyint, azt mondja rokon az, akit muszáj beengedni, ha csenget, de tudom átkozottul nagy szíve van. Hallgatom a zenét, nézem a filmet és azt érzem van valami közöm ehhez a produkcióhoz.

By the way, Springsteen Trapped-ja, meg Tina Turner Total Controlja is zseniálisak az albumon...

A filmet meg nézzétek meg, mert muszáj látni!

We were the World.

For that short time, we were.

This is why I miss the 80's so much.

Everything was possible and nothing was implausible.

We dreamt the stars. Only, they wouldn't let us.