Geszti mondja Fridinek, hogy számos dolgot öröklünk a szüleinktől és nem csupán egy mosolyra, vagy a szem színére gondol, hanem habitusra, életvezetési sémákra, horribile dictu „kasztokra”. Majd Geszti sietve hozzáfűzi, hogy nagy erőfeszítésekkel újraírhatjuk ezeket a sémákat.

Nagyapám aki egy brigádban a nyíregyházi főiskola építkezésén is dolgozott, a maga nyolc osztályával, de kristálytiszta, józan paraszti eszével, és persze az élethez fűződött hatalmas kedvével, szerelmével állítólag azt találta mondani, ha a gyermekem nem is, de az unokám már itt fog tanulni.

Halála után néhány évvel a főiskola falai között, főként téli estéken, későn sokat hallgatóztam, ha egyedül sétáltam a körelőadóktól a kollégium felé, hátha meghallom, ahogy súg nekem valamit…

Mindhiába…

A diplomaosztón Ő hiányzott a legjobban. Jó lett volna, ha látja, ahogy a jóslata beteljesül.

Popper mondja, és ő is idéz valakit, hogy az életet csak visszafelé olvasva, retrospective értjük meg. Szoboszlai Tibi barátom, azt találta mondani, hogy az én forrongó becsvágyam abból adódik, hogy „paraszt” vagyok. Ezzel azt akarta mondani, hogy van bennem erő, energia „valaki” lenni. „Ismert”, „elismert” lenni…

És bizony, jó egy hete Szilveszter előtt, amikor a Búza téri piacon sétáltam és ismerősök és számtalan ismeretlen gratulált a házasságkötésemhez, a fejem búbjától a egészen a lábujjakig átjárt a melegség, hogy édes Istenem, honnan tudják, honnan ismernek, engem a nyírbátori gyereket, aki a síneken túlról, a Vásártér közeléből ballagott az iskolába és már 12 évesen arról álmodott, hogy egyszer talán „benne lesz a tévében”…

Az életet visszafelé olvasva ismerjük meg. Amikor kinézek erre a szürkés januári szombatra ezer dolog jut eszembe. Hogy, ha van Isten, akkor az biztosan beszélni akar belőlünk. Az az Isten, biztosan kiválaszt magának emberkéket, akikben látja a tüzet, a szándékot, akaratot, és meglehet, hogy ezeknek az embereknek néha gyenge a testük, de akkor is, úgy is „kibeszél belőlük”.

No persze még talán neki is csak nagy ritkán sikerül, hogy Michelangélókat, Adykat, Bulgakovokat, Marquezeket csiszoljon az emberiség közös, de nyers gyémántkincséből…    

Pintyezsoltikra több idő jut, mert ezek aprópénzek, az ilyet nyomtatni kell százezer, milliószámra, de talán nekik is megvan a feladatuk, rolnizva tíz kétszázas már kétezer…

Ám mivel rajongok a sakkért, azt is tudom, hogy a kellő helyen, a kellő időben, ha a parasztnak, elnézést „gyalognak” sikerül 6(!) mezőt előre lépni, akkor bizony még „vezér” is lehet belőle.

Ám, amikor a parti indul, a szerepek még kötöttek. Állnak már a bábuk, ahogy Geszti mondja, örökölve a „feladatokat”. Nyolc gyalog a harcban. De csak nekik adatott meg a lehetőség, hogy 6 mezőt előrelépve vezérekké váljanak. Csak a parasztban van benne a lehetőség, minden másnak már előre kiadták a jussát… Már jó előre…

Éppen ezért bízom benne, hogy csak egy deresedő hajú parasztlegény vagyok ezen az örök sakktáblán…