És aztán rájött, hogy van abban valami szép, amikor rakéták rajzolnak absztrakt formákat az égre. Arra gondolt, hogy Schiller hagyta megrohadni az almákat az íróasztalán. Egy kosárban tartotta őket és végignézte, hogyan komposztálódik a gyümölcs. Ez adott neki ihletet.

Ma, amikor mindenki számolni kezd, hirtelen az lesz a legfontosabb, hogy mennyiből fogunk élni, hogyan fogunk túlélni, kifizetni, megfizetni, akkor a legjobb válasz egy nagy, kaján vigyor lehet.

Akkor is lesz valahogy, akkor is, úgy is.

Mert van bennem kurucos dac, mert magyar vagyok, mert túlélő vagyok. Egymillió éve vagyok itt, és mindent is túléltem. És akkor is tudok énekelni, ha te falsnak hallod a dalom. Akkor is tudok szeretni, ha nem beszélsz velem, ha rámcsaptad az ajtót, és hátat fordítottál nekem. Akkor is képes vagyok hinni, ha már csak a múzeumban mutogatják a hívőket, papokat, templomokat.

Lesz holnap, lesz reggel, hajnal és az eső, meg a méteres hó után egyik nap, amikor már nem is reméled, felderül majd az ég.

Úgy tűnik nincs olyan nemzedék, akit nem tesznek próbára. Úgy tűnik mi lakunk Szodomában és Gomorrában, mi ácsoljuk Noé bárkáját, mi vagyunk azok, akik Babilonba visznek fogságba, akiket üldöz a fáraó, mi vagyunk azok, akiknek egy számár állkapcsa jut, hogy agyonüssük a ránk támadó filiszteusokat, és mi vagyunk Dávid, akinek le kell győznie veresbe öltözött, egykor sarlóval és kalapáccsal harcoló Góliátot. Mi vagyunk a választott nép, akkor is ha most úgy tűnik elaludt, hátat fordított nekünk az Isten!

„Keljetek fel és járjatok!” – most kell majd megmutatni mennyi az emberség bennetek, mekkora a szívetek!

Most kell majd embernek lenni kispajtások!