Minden évben megkeressük a megyei prímákat, meg a prímák prímáit és egy ország ízlelgeti az új titulusokat; prima primissima díjas lett… De azt sose gondoltam volna, hogy egy kenyér is príma díjban gondolkodik. Lakatos Tibi, a Vela pékség tulajdonosa persze mondogatta, hogy ha már mertem az orosz, fekete kenyerükről néhány sort írni, aki ne legyek bátortalan, kóstoljam meg az ő kedvencét is; a PrimaPant.

Kis, csinos, fél kilós, formás bucit kaptam a pékségből, néhány órával a sütés után. Bár Tibi azt szerette volna, hogy azon melegében kapjam meg, az élet úgy hozta, hogy egy hagyományos fából készült polcon várta a találkozást a „kenyerem”.

Aztán még legalább 24 óra kellett ahhoz, hogy megszeljem. A kés a roppanós héj ellenére is könnyedén, simán szelte a szakajtósra hajazó bucit, egészséges szeletekhez jutottam, a morzsálódás igen visszafogott volt és amikor a szembesültem a kenyér belső világával, akkor már tudtam, this is the beginning of a beautiful friendship!

A buci farát (Borsodban dumóját) gyorsan rágcsálni kezdtem, sűrű bólogatások közepette. A textura a régimódi, házi kenyerek világát idézi, bár sűrű, légiességét abból szerzi, hogy nagyobb lyukakkal tűzdelt, mint az ementáli. Színe a lisztkeveréktől a magyar szemnek talán szokatlan, a félbarnánál is félbarnább, sokkal inkább szürkésbarna, és bár nem tudod, sejted, hogy a fehér liszten kívül is többféle gabona adta hozzá a lelkét.

A PrimaPant kóstoltam tükörtojással, kisütött házi szalonnával, kentem pecsenyezsírral és pikáns, paprikás humusszal is, mindegyik esetben megállta a helyét, mert savankássága igen visszafogott, könnyen harapható, könnyen rágható, és ahogy említettem, légies, mégis sűrű textúráját a harapás után is őrzi. Jól forog a fogak között és a boldog békeidők slágerjeit dúdolja!

Persze ehhez is kell a kiváló a lisztkeverék, ami most is Ausztriából érkezett! Vajon mit tudnak a sógorok, amit mi idehaza nem? És az is eszembe jut, hogy a Horthy korszakban a magyar malomipar világhírnévre tett szert, most meg hagyománytisztelő és innovatív lisztkeveréket is a Lajtán túlról szerzünk be? Költői kérdés volt…

Szóval, aki szereti a hagyományos kenyereket, nem fél kipróbálni, és attól sem tart, hogy két nap múlva ehetetlen lesz a kenyere, mert ebben az esetben garantálom, hogy nem fordul elő, hiszen most is azt rágcsálom, az nyugodtan tegye a kosarába! Nem fogja megbánni.