Éjjel, amikor üres a körút, a mentők csak a villogót használják. A figyelmeztető jelzést; legyünk szakszerűek, pontosak, használjunk szakkifejezést. Nem a megkülönböztetőt. Megfigyelte. Csak a kék villogó fénye pattan vissza falakról, házakról, fürdik meg a tó vízében. Bármilyen súlyos is legyen a beteg, mivel üres a körút a mentők szolidan, szemérmesen, csöndesen száguldanak végig, kék villogóval. Egyszerre vigyázzák a beteg, na meg a vízszintesben álmodó polgárok nyugalmát…

A tűzoltók ellenben úgy mennek végig a kísértetiesen kiürült utcán, mint egy bolond fúvószenekar. Villog a villogó és üvölt a sziréna, a tűzoltók az üres utcákon is a világgá kürtölik; épp rohannak, épp vonulnak, helyzet van, téma van, szükség van rájuk. Üvöltve, fülsértően szirénázva az üres utcákon. Nessun dorma! Senki ne aludjon, ha nekik ébren kell lenni, senki! Ébredjetek fel; tűzre, vízre vigyázzatok! 

Na pont ilyen vagy. Már vagy három éve. Minden írásod üvölt, minden betű, szó, mondat, minden történeted arról szól, hogy vegyék már észre a létezésed… Vegyék észre benned a jajongó zsenikét! Te magad vagy a csöndes éjszakában üvöltő tűzoltóautó. Te magad vagy egyetlen személyben a bolond fúvószenekar. 

Figyellek. Egy ideje. Vagy három éve. Figyelem, ahogy telekürtöld az éjszakát, teleírod a házfalakat, bizonygatod, mennyire egyedi, mennyire különleges vagy, micsoda talentum, micsoda költő, író és szirénázó hadvezér…  

Figyellek egy ideje. Figyelem ahogy éppen bele akarsz fulladni az életbe, ahogy vergődsz a térdig sem érő vízben és bizonygatod, valakinek azonnal ki kell, meg kellene mentenie téged, közben meg mindenki tudja, te vagy a legjobb úszó a faluban…

Pedig tisztában vagy vele; aki lemond a figyelemről, arra figyelni fognak, aki suttog azt hallani akarják, akinek nincs szüksége a szerelemre, annak a szerelem kezd el udvarolni…

Figyellek egy ideje, ahogy kegyosztóból jajongó rabszolga lettél, ahogy úrból, szolga, ahogy az élet szerelmeséből az elmúlás mamelukja…

Gyere csak! Nézz ki ezen a hatalmas panorámaablakon! Egy mentő megy, kéken villog, de halk, mint lábujjhegyen járna, pedig halkoklót visz… Te meg még élsz…És most ne kiabálj! Ne szólj semmit! Hallgass! Csak mosolyogj, ahogy a Jóisten tenné, nagyvonalúan, mindet is értve, mindent is tudva!

Életről.

Halálról.

De leginkább a szerelemről…