Karácsony második napján barátaimmal a nagy OLED tv előtt mosolyogva néztük, ahogy a dauerolt George Michael éppen idén is tizenegymillió-kétszáznyolcvanhatezer-százkilencvenhatodik alkalommal énekelte el, hogy még mindig odáig van a csajért, aki pont tavaly karácsonykor törte össze a pici szívét. (Akkor talán még nem Elton Johnhoz járt át melegedni...) Erős nosztalgiával bámultuk a felkonvertált digitális jelet, amit a tv hihetetlen színekben adott vissza. És mindannyian azt jegyeztük meg, amit 1984 óta szerintem mindenki hozzáfűz a kliphez; de jó lenne így karácsonyozni, szilveszterezni!

Igen, még mindig ez az a dal, ami nélkül nincs karácsony, amit Ariana Grandétől, Taylor Swiften át, Miley Cyrus-ig mindenki a szájára vett, hol katasztrofálisan, hol borzasztóan, de leginkább mélygiccsben…

Két hétre volt szükség, hogy sláger legyen belőle

Az megvan, hogy 1984-ben, amikor a Wham egyébként igen népszerű volt a fiatalok körében, ez a daluk nem került fel azonnal a slágerlisták élére? December 3-án, amikor kiadták, még Madonna állt a játszási listák élén, a Like a Virginnel, és két komoly hét telik el, míg a popduo szépen felkúszik a csúcsra, hogy aztán hét hétig ott is ragadjon…

Irány az Alpok!

A hegyek között, az  Alpokban való forgatás, egyébként a rendező, Andy Morahan ötlete volt és októberben vették fel az ikonikus képsorokat, amikor iszonyú nehéz volt olyan helyet találni, ahol már ennyi hó állt a csapat rendelkezésére. Hosszú kutakodás után egyébként a svájci Saas-Fee adta a helyszínt. A négyezer lakóval bíró település 1800 méter magasan található, nem messze a híres Zermatt nevű falutól és a lenyűgöző Matterhorntól. A jeleneteket egy teljesen fűtetlen apartmanban vették fel és a szerepelők és a forgatócsapat annyira cidrizett, hogy a felvétel elkészítése után, mindenki rohant a szállásukra melegedni. A klip sztorija egyébként George Michaeltől származik. Azt mondják, egészen határozott elképzelésekkel érkezett Svájcba. A klip érdekességei közé tartozik, hogy a karácsonyi vacsorához eredetileg nem akarták felbontani a kelléknek szánt italokat, de mivel fáztak és nem lett volna életszerű sem bontatlan italokkal a képsor, a csapat kihúzta a dugókat, elcsavarta kupakokat és szégyen nem szégyen, masszívan inni kezdtek. Talán pont ennek a „partizásnak” köszönhetjük, hogy a szereplők reakciói, mimikája nem színpadias, hanem sokkal inkább természetes. Két apróság még; a bross, ami a klipben megjelenik George Michael, édesanyjától kapta kölcsön és a felvételek közben egyszer el is veszett. Szerencsére az egyik szemfüles résztvevő megtalálta a hóban a családi ékszert. A felvonó meg lerobbant a forgatás idején, a csapat legalább 20 percig szobrozott a hidegben, míg újra beindult a gépezet. A kergetőzős jelenetben George többször is elcsúszik, amit szándékosan követett el, mert nagy mókamester hírében állt. Tímár Péter pedig biztosan csettintett, amikor észrevette, hogy 1:56-nál, mikor Michael a hógolyócsatát nézi, a képsor visszafelé van lejátszva a klipben.

Egy kicsit másképp...

Hétfőn, az egyik boltban nézelődve egy egészen érdekes, lassú, szentimentális, fülemnek kedves verzióját hallottam meg, ennek a régi nótának. Amúgy sem vagyok vele rosszban, főként ha a japán, Kitaro Oshio pengeti egy szál gitáron, így aztán fülelni kezdtem. Bár nem vagyok egy angol nyelvzseni, kihallottam, hogy az énekes fiatalember érdekes akcentussal fújja a régi nótát. Igazából az tetszett, hogy nem akar sok lenni, ezt a végtelenített giccset pedig úgy adja elő, ahogy Nolan nyúlt a Batman filmekhez, őszintén, hihetően, mégis érzelmekkel telítetten. Nagy játék ez. Kiáll valaki egy Mikulás-jelmezben, kicsit pufin, szól a zongora, elkezdi ezt az untig ismételt nótát, és nem az az első gondolatod, hogy már megint… Hanem az, hogy ezt most elhiszem. Elhiszem neki, hogy volt egy lány, akivel tavaly karácsonykor még együtt voltak és most, amikor megtámadják a régi érzések, amikor talán meglátta a lányt az utcán, a piacon, akárhol nagyot dobbant a szíve, kapart a torka és valami végetlen szomorúsággal indult haza. És hiába énekli, hogy idén majd egy másik lánynak adja a szívét, aki jobban megérdemli, kihalljuk, hogy ezzel csak maga-magát nyugtatja.

Édes Istenem, a 25 éves, skót gyerek nem spórol az érzelmekkel. Nem spórol, nem fél, hogy bolondnak tartják. Nem akarja eltitkolni, erősnek tűnni, nem akar legyőzhetetlent játszani. Nem akarja bizonygatni, túl van már rajta, és egyébként is... Persze talán azért sem, mert olasz felmenőkkel is rendelkezik. Kijön belőle a digó, előbújik a bel canto, a szerelmes talján, akit hiába oltottak egy whiskytől elázott, szerelmes skótba, ha érzelmekről van szó, kiáll és fújja, mondja, hogy a szív megszakad belé.

Szóval ott állok a szépen díszített színpad előtt, hallom, ahogy a zongora lágyan, lassan kísér, nagyokat hallgatok. Az ezer éves sláger bemászik a szívembe, ott kereng, végigszalad rajtam.

…” Merry Christmas" I wrapped it up and sent it

With a note saying, "I love you, " I meant it

Now I know what a fool I've been

But if you kissed me now, I know you'd fool me again…

És eszembe jut, ahogy Mark (Andrew Lincoln) becsönget Julietékhez (Keira Knightley). Viszi egy CD-játszót, meg egy halom papírt, amin bevallja, hogy szerelmes abba a nőbe, aki történetesen a legjobb barátja felesége.

A picsába ezzel a szentimentális izével… A fenébe is, hát már el is múlt karácsony…

És én meg nem tudom megmondani, hányadszorra énekli Lewis Marc Capaldi a Last Christmas-t…